2018. augusztus 09.

A várakozásokat meghaladó nyereség a második negyedévben

A Magyar Telekom Nyrt. folytatódó tevékenységből származó nettó nyeresége 15,5 milliárd forint lett 2018 második negyedévében, 42,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készített gyorsjelentés szerint a cég összes bevétele 9,2 százalékkal 167,7 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a rendszerintegrációs és információtechnológiai (RI/IT) bevételek, a készülékértékesítési, valamint a mobil adatforgalmi bevételek további növekedése következtében.

A Telekom a második negyedévi, a vártnál nagyobb bevételnövekedés alapján arra számít, hogy az egész éves árbevétel az eredeti 600 milliárd forintos várakozásnál magasabb lesz, hozzávetőlegesen 630 milliárd forint. A cég változatlanul mintegy 190 milliárd forint EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít - jelezték.

A cég úgy számol, hogy a 2018-as év után részvényenként 25 forint osztalékot fog fizetni, a 2017-eshez hasonlóan - írja az MTI.

Az idei év első félévében a csoport összbevétele 7,9 százalékkal 317,3 milliárd forintra emelkedett. A mobil bevételek éves összehasonlításban 5,1 százalékkal, 83,7 milliárd forintra nőttek 2018 második negyedévében, és 4,9 százalékkal 161,4 milliárd forintra 2018 első felében, miután a mobil adat- és a készülék-értékesítési bevételek dinamikus növekedése egyaránt folytatódott. A vezetékes bevételek 5,4 százalékkal 50,8 milliárd forintra növekedtek 2018 második negyedévében éves összehasonlításban, valamint 101,9 milliárd forintra 2018 első félévében, ami éves összehasonlításban 6,5 százalékos növekedés. A növekedés hátterében, főként a készülék-értékesítési, a TV- és a szélessávú kiskereskedelmi szolgáltatási bevételek emelkedése áll - írták.

A jelentés szerint a Telekom EBITDA eredménye idén a második negyedévben 6,6 százalékkal 51,0 milliárd forintra emelkedett, míg 2018 első felében 7,8 százalékkal 92,9 milliárd forintra 2017 első feléhez képest, a javuló bruttó fedezetnek és az egyéb költségek sikeres csökkentésének együttes hatása eredményeképp.

A jelentés idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót, aki elmondta: a cég erős teljesítményt nyújtott valamennyi üzletágban. Magyarországon folytatódott a mobil adatforgalom és az okos eszközök iránti kereslet növekedése. Az előfizetéses ajánlataikkal nőtt a feltöltőkártyáról előfizetéses szolgáltatásokra való áttérés, ami támogatta a mobil adatbevételek növekedését, így éves szinten 7 százalékkal nőtt az egy előfizetőre jutó árbevétel - mutatott rá. Hozzátette: a stratégiájukkal összhangban továbbra is nagysebességű internet-hálózatuk növelésére koncentráltak és jelentős előrelépést tettek 2018-ra kitűzött céljuk elérése felé, hogy további 300 ezer háztartást lássanak el nagysebességű internetkapcsolattal.

A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír szerdai záró ára 416 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 387 forint, a legmagasabb 488 forint volt.

Címkék: gazdaság telekom

Csalókra figyelmeztet a UPC

2 napja

Az elmúlt időszakban megszaporodtak a szolgáltatás átírásával kapcsolatos jogosulatlan visszaélések, amelyek során csalók élnek vissza a UPC nevével és ügyfeleinek jóhiszeműségével.