Talán a lechneri örökségből adódóan van benne valami óvilági, megvan benne ugyanakkor a coolfaktor is: versenyszerűen vitorlázik egy oldtimerrel, svájci szerkezetes, magyar kézműves karórákat tervez. Huszonhárom éve dolgozik a reklámszakmában. Volt art director, majd kreatívigazgató, később társaival megalapította a Labowskyt. Minden pesszimista megjegyzésében ott a derűlátás, optimista kijelentésében a kishitűség. Kismarty-Lechner Balázzsal beszélgettünk.

Nagy a nyomás a kreatívszakma szereplőin.

Változnak a viszonyok, az igények, erre mindenkinek reflektálnia kell. Az más kérdés, ki hogyan tud.

Egy korábbi beszélgetésünk kapcsán említetted, hogy nem szeretsz kicsiben gondolkodni, rövid távon tervezni. Egy vállalat esetében azonban, amikor a kiadásokat csökkentik, rendszerint a kommunikációs költségeket fogják vissza, ami hosszú távon visszarendeződést eredményez.

Nem mondanám azt, hogy visszarendeződés, inkább újrarendeződés. Az ügynökségeknek alkalmazkodniuk kell a cégekhez, amitől egy egészségesebb verseny alakul ki a piacon.

Ahogy a versenyhelyzet, úgy a költségvetés is lehet kreatív hajtóerő…

Régen a nagy multinacionális ügynökségeknél, mint például a Grey, a Publicis vagy az Ogilvy, ahol dolgoztam, pufogtattuk a kreatívötleteket, anélkül, hogy a költséghatékonyságot tartottuk volna szem előtt. Volt pénz, több száz millióról is beszélhettünk egy-egy kampány esetén.

Manapság mindenki nagyon óvatosan költ. Sokszor előfordul, hogy megkérdezzük az ügyfelet, milyen összeget szán a projektre, és mi összeállítunk egy ajánlatot, amelyben a kreatívtól az online-ig minden megoldás benne van. Szerintem ami működik a mostani viszonyok között, az az, ha meggyőzzük az ügyfelet, hogy a munkánkkal el fog tudni adni, és ha utána ez tényleg megmutatkozik a számokban, akkor megerősödik a bizalom.

Amúgy nem is szoktam megmondani a kreatívoknak, hogy mennyi büdzsé van egy-egy feladatra. Az ötletek kiválasztásánál „moderálok”, hogy amit viszünk tovább, beleférjen a keretbe.

Pro- vagy inkább reaktív ma a kreatívtervezési folyamat?

Szeretném azt hinni, hogy pro. Ez egy szimbiózis. Azt szoktuk mondani házon belül, hogy partnereink vannak, akikkel beszélgetünk, nem pedig ügyfeleink. Remélem, hogy azt a tudást, amit egy-egy kreatívba beleteszünk, vizuális, verbális pluszként raktározzák el, és később élnek vele.

Én azt látom, hogy a megbízások nagy százaléka kivitelezés, nem tudtok koncepciókat, stratégiákat érvényesíteni. Milyennek látod a helyzetet?

Adottak a cégek éves tervei, amelyeket a sales teljesít. Ez nekünk gyakran kevés kreativitásra ad lehetőséget. Az biztos, ha valaki az eladásra fókuszál, veszít az image-ből, és fordítva. Szerintem az egyik fő feladat, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, ehhez kell a jó marketinges.

Az ügynökségi rendszer, amelyben szocializálódtál, hogyan alakult át?

Nagyon sok multi zsugorodott össze, szűnt meg, vagy belőlük kiválva lett több kis cég, ahogyan mi is. Az online nagyot csavart az ügynökségi ranglistákon.

Egy-egy miniműfaj hatalmas céggé növesztett eredetileg apró csapatokat. Erre még rátett az a tény is, hogy bármikor bevállalhatsz egy nemzetközi projektet távmunkában.

Szolidak a körülmények, miközben egyre különbözőbb csatornákon jelennek meg a fogyasztói reakciók, amelyek gyors és hatékony megválaszolásához sokkal több ötletre van szükség, mint korábban.

Folyamatosan változnak az igények. A fogyasztókat érő rengeteg impulzus nyomán ők maguk várják el, hogy a kommunikációs szakma lekövesse őket. Erre egy monstre ügynökség lassabban reagál, nekik viszont van pénzük, beruházhatnak, akár több területen is próbálkozhatnak. Mi ezt nem tudjuk megtenni. Nekünk le kell tenni a voksunkat egy-egy irány mellett. Ez sokkal nagyobb rizikóval jár, de sokkal hamarabb is tudunk átállni.

Mennyi gondot okoz az iparágra jellemző magas fluktuáció?

Amikor elkezdtem a pályámat, olyan szintű volt még a lojalitás, hogy tíz évig dolgoztunk egy cégnél. Ez most másfél-két évre rövidült, az emberek jönnek-mennek. Ezzel együtt kell élnem, bár rettenetes. Senki ne kezdjen bele egy kreatívügynökség építésébe! Azt a legrosszabb megélni, amikor X kezdi el, de Y fejezi be a kreatívanyagot, jó viszont látni, hogy vannak törekvő, lojális emberek a divíziókban, akik hajtóerői a munkánknak.

Ahogy a vállalatok, úgy az ügynökségek nagy része is sablonokban gondolkodik. Egyrészt, mert a sztereotípia biztonságos terület, másrészt mert nem igazán fizetnek a gondolkozásért. Ezt a kihívást hogyan lehet kezelni?

Józan paraszti ésszel és beszélgetéssel. A „tankönyvi” ügyfél az olcsó, gyors és jó minőségű munkát szereti, de ez az, ami a valóságban nem működik. Igyekszünk nem sablonokban gondolkodni. Az ügyféloldalon pedig olyan halló fülekre van szükség, amelyek értik, hogy mi egy oldalon focizunk, egy a cél. Ha a megbízó ragaszkodik a klisékhez, akkor mind a két fél érdekében el kell válni egymástól.

A reklámpiacon elköltött pénz nagyságát és a kreativitás hiányát illetően egészen szélsőséges példákat látni világszerte, miközben az innováció-élmény-siker szentháromságának elérése ma már nem cél, hanem alapelvárás. Mennyire nyitottak egy-egy új megoldásra a magyar márkák?

Semennyire! (Nevet.) Ez eléggé kikészít. Külsősként esélyed sincs bekopogtatni, hogy jó napot kívánok, hoztam egy jó ötletet; de ha már az ajtón belül vagy, akkor is mind a két fél részéről szükség van egy kis kurázsira. Nem panaszkodom, létezik olyan is, aki bevállalja, de többnyire mindenki nagyon óvatos.

Az ügyfelek mérhető mennyiséget akarnak venni, és nem kívánnak kockáztatni. Annyira kevés pénz van a piacon, hogy azt megpróbálják egy már bizonyított csatornára költeni.

Ha valamit nagyon át kell gondolni, az sokakat megakaszt, amit viszont már láttak, ami pici módosítással működhet, az megy. Nehéz erről beszélni. Nem létezik olyan, hogy leteszünk az asztalra egy innovatív ötletet, amely releváns az adott márkára, majd megkapjuk a zöld lámpát. Ha megvan az a bizonyos kémia, ha olyan a szituáció, vagy az ügyfél abban a pillanatban ráharap a témára, meg kell ragadni. Mindig azt mondom, hogy tisztában kell lenni a márkával, a piaci viszonyaival, a kompetítorokkal. Ismerni kell a trendeket, nem szabad kopizni, hanem valami originálisat kell mutatni. Most boldog-boldogtalan okoseszközökre fejleszt, én viszont azok előtt emelem meg a kalapom – már csak az ötvös-formatervezői múltam miatt is –, akik effektív, kézzel fogható, fizikai tárgyakat gyártanak, mert az sokkal komplexebb.

Mint egy gondolatvezérelt automata?

A Brain ball by Labowsky a mi kis gyerekünk. Abból az ötletből született, hogy milyen jó volna, ha valamire gondolnál, és az egyszer csak ott lenne előtted. Megvalósítottuk egy italautomatában, ahol a gép maga a vevőegység, amelyhez rádióhullámmal tud csatlakozni egy adó, egy fejpánt. Nem kell pénzt bedobni, gombokat nyomkodni, egyszerűen csak a gondolataiddal tudod irányítani a masinát.

Nem egy értékesítést erősítő eszköz.

Image-építő eszköznek szántuk, de egy új terméket is jól lehet vele promotálni, meg lehet tolni pr-rel, simán elvisz a hátán egy bevezetést.

Az ügynökség első számú embere meghatározó a teljesítmény és a márkaérték szempontjából is. Milyen a vezetői stílusod?

Olyan, hogy szívem szerint most nem adnék interjút, mert nem érzem önazonosnak. Egyáltalán nem vagyok mindentudó. Egy cég életében döntési helyzetek sora adódik mindennap, valakinek A-t vagy B-t kell mondania, ezt bevállaltam. Nem egy hálás feladat, küzdök is vele rengeteget.

Objektívnek kell lenni!

Ez borzasztóan nehéz. Nagyon el kell tudni vonatkoztatni attól, hogy mit gondolsz a projektről… Veled beszélgetve most is elgondolkozom, hogy vajon minden válasz fedi-e a valóságot. Vannak pillanatok, amikor el kell hallgatnom, vagy, mert személyesre veszek egy választ, vagy mert nincs több érv, és csak okoskodás a vége. Persze, az ember akarva-akaratlanul belecsúszik ilyen helyzetekbe.

Mi alapján választanak ma ügynökséget? Egy olyan szervezet, amely mögött áll egy Geszti Péter, egy Fabricius Gábor, az ügyfélnek érdekesebb lehet, mint egy kreatív műhely?

Én a Labowskyról nem akarom azt mondani, hogy Mickey egér vagy Geszti Péter vagy Fabricius Gábor. Ez egy cég, ahol emberek dolgoznak, az ő munkájukból áll össze a történet.

Szerintem egyre tudatosabban kell brandingelni, és az jó, ha van egy arc, akivel az ügynökséget azonosítják.

Ha akarnak, megtalálnak minket. Amúgy meg abszolút a kapcsolati tőke számít. A pr fontos, de még nem költöttünk rá nagyon. Na de majd most… (Nevet.)

A frontvonalon nagy a harc az ügynökségek között. Mersz kockáztatni?

Amikor elindult a Labowsky, nem igazán mertem, ez talán érthető. Lehet, hogy megint lesz egy ilyen időszak, de most olyan csapat állt össze, olyan a cégstruktúra, hogy simán harcba szállok bárki mellett vagy ellen. Ezenkívül van akkora a puffer, hogy négy hónapig meg tudjuk oldani az életünket bármilyen ügyfél nélkül, így ha teljesen más irányt vesz a történet, vagy ha semmi lehetőség nem adódik, akkor is megnyugtatóan elhelyezkedhetnek máshol a kollégáim. Nekem az utóbbi fontos. Van élet a reklám után is, de ezt most jó csinálni!

(Az interjú elsőként a Médiapiac 2017/3-4. számában jelent meg.)
A cikk szerzője Tóth Olivér

Nézze meg Tóth Olivér teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.