2013. március 07.

Amerikai T-odüsszea

Mégsem olyan egyszerű dolog kiházasítani a Deutsche Telekom tengerentúli leányvállalatát. Ismét halasztották a döntést a MetroPCS-fúzióról.

Mégsem olyan egyszerű dolog kiházasítani a Deutsche Telekom tengerentúli leányvállalatát. Ismét halasztották a döntést a MetroPCS-fúzióról.

Nem dönthettek ugyanis a MetroPCS tulajdonosai a múlt pénteki közgyűlésen a kérdésről – hivatalos közlés szerint ennek oka egy eljárástechnikai hiba volt. A közgyűlést április 12-re hívták össze, ekkor feltehetőleg már kiderülhet, hogy a tulajdonosok rábólintanak-e az ügyletre.

Ennek eredményeként a piaci ötödik T-Mobile USA és a hatodik MetroPCS állna össze – nem veszélyeztetve egyébként induláskor a négy nagy pozícióit. A MetroPCS menedzsmentje továbbra is a fúzió támogatását kéri a tulajdonosoktól, több nagyrészvényes azonban kétségeit hangoztatja az ügyben. Szerintük ugyanis előnytelen az ajánlat, amelyet elemzők a helyi piackonszolidáció első lépésének tartanak.