A CEOWORLD globális vállalatvezetői magazin alapján a növekedés.hu azt írja, a kancellár első helyét főleg annak köszönheti, hogy sikeresen vezeti a német gazdaságot, az Európai Unió főszereplője, sokszor az EU „de facto” vezetőjeként utalnak rá.

A második helyre az amerikai politikus, a 80 esztendős Nancy Pelosi került, aki az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke. Érdekesség, hogy ő az első nő, aki ezt a posztot betölti. A harmadik helyet az 55 éves Melinda Gates-nek sikerült megszereznie. Pályafutása elején a Microsoftnál dolgozott, később azonban váltott, hogy családjának és jótékonysági munkájának éljen.

Negyedik lett a YouTube vezérigazgatója, az 52 esztendős Susan Wojcicki, aki történelmet, irodalmat és informatikát is hallgatott az egyetemen, később MBA közgazdasági diplomát szerzett. Az ötödik pedig Sheryl Sandberg lett. Az 50 esztendős hölgy 2008-tól dolgozik a Facebooknál, ahol jelenleg ügyvezető igazgató, előtte hat évet töltött a Google alelnökként, ahol az online hirdetési programokat fejlesztette. A hatodik a talán kevésbé ismert Nirmala Sitharaman indiai pénzügyminiszter lett - írják.

A lista érdekessége, hogy Greta Thunberg (7.) megelőzi II. Erzsébet brit királynőt (8.), Ursula von der Leyent (9.), az Európai Bizottság elnökét, és Ivanka Trumpot (10.), az amerikai elnök lányát, egyben tanácsadóját.