2017. augusztus 17.

Applikációkat ajánl a mobilozó vezetőknek a Generali

A mobilozás az új ittas vezetés: már 3 másodperc is végzetes lehet. Ha vezetés közben SMS-ezünk vagy csetelünk, 6-szor nagyobb esélyünk van a balesetre, mint ha ittasan ülnénk a volán mögé.

Létezik olyan üzenet, ami nem várhat? A statisztikák szerint sajnos igen: az Egyesült Államokban például évente több mint 2,5 millió emberrel történik közlekedési baleset, amelyek 64%-ában a mobiltelefonálás is közrejátszik. Meglepő, de igaz, hogy ha vezetés közben SMS-ezünk vagy csetelünk, 6-szor nagyobb esélyünk van a balesetre, mint ha ittasan ülnénk a volán mögé.

Annak ellenére, hogy vezetés közben szigorúan tilos a mobiltelefon használata, és akár több tízezer forintos bírság is járhat érte, még mindig rengeteg autóst látni telefonnal a kezében. A RAC autóipari szolgáltató cég tavaly szeptemberben megjelent felmérése szerint nőtt azoknak a gépkocsivezetőknek a száma, akik vezetés közben mobiloznak. 2014-ben még csak 8% vallotta ezt, míg 2016-ban már a megkérdezettek harmada. Ez már csak amiatt sem jó hír, mert a vezetés közbeni mobilozás az egyik vezető halálok az utakon. Csak Amerikában például 4-ből 1 autóbalesetet a vezetés közbeni SMS-ezés okoz.

Ahogy azt Óberling Józseftől, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetőjétől megtudtuk: „Statisztikai adatgyűjtés kizárólag a személysérüléses balesetek vonatkozásában folyik, de nem terjed ki arra, hogy az egyes, balesetet eredményező közlekedési szabályszegések milyen figyelemelvonó tevékenységre vezethetőek vissza”. Itthon tehát a telefonáló autósok bűneiről nincs pontos kimutatás a rendőrségi jelentésben, pedig elég sok baleset mögött állhat ez – például figyelmetlenség vagy a követési távolság be nem tartása esetén.

Az autós balesetek során az ütközések többsége 3 másodpercen belül következik be, miután a vezető figyelme elkalandozik. Így még ijesztőbb a tudat, hogy egy SMS elolvasásakor átlagosan 5 másodpercig vakon vezetünk. Csak hogy érzékeltessük az arányokat: ha 88 km/óra átlagsebességgel autózva olvasunk el egy SMS-t, akár egy futballpályányi távolságot is haladhatunk anélkül, hogy bármit is látnánk a környezetünkből.

Mi lehet a megoldás? „Már számtalan applikációval könnyíthetjük meg az autóban való telefonálást. Hangfelismerő segítségével például a kimondott szavainkat alakíthatjuk írott üzenetté (bár itt meg kell nyomni a küldést), de automata válaszüzenetben is közölhetjük, hogy éppen vezetünk. A szövegblokkoló alkalmazás is jó választás lehet, hiszen egy bizonyos sebesség felett nem enged üzenetet írni. Egyszerű megoldás a kihangosító is, mert így kényelmesen, a telefonunk kézben tartása nélkül beszélgethetünk” – mondta Szikszai József, a Generali Biztosító vagyon- és gépjármű-kárrendezési igazgatója.

Címkék: infotech SMS generali

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

1 napja

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.