2018. január 31.

Arany és Madách a téma a vetélkedőn

Újra elindítja a Nemzeti Színház középiskolásoknak szóló vetélkedőjét, amelynek témája idén Arany János és Madách Imre munkássága lesz.

A zsűri tagja ezúttal Rátóti Zoltán és Szabó László Sebestyén színművész, a Nemzeti Színház társulati tagja, valamint Kovács Ákos előadóművész, akinek Arany János-estje a színház műsorán szerepel.

Az idén negyedik alkalommal hívja játszani az ország 10-edikes és 11-edikes diákcsapatait a Nemzeti Színház - áll a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a vetélkedőben négyfős csapatok vehetnek részt, akik egy iskolából kell, hogy érkezzenek. A csapatok három, kizárólag az interneten keresztül zajló fordulóban mérik össze tudásukat: színháztörténeti ismereteiket, kreativitásukat és informatikai készségeiket egyaránt használniuk kell.

A csapatoknak többek között filmet, plakátot, prezentációkat kell készíteniük. A három internetes forduló eredményei alapján a legjobb hat csapat kerül a döntőbe, amelyet a Nemzeti Színházban június 8-án rendeznek meg.

A csapatok tableteket, színházbérleteket és könyvutalványokat nyernek, a győztes csapat iskolájába pedig egy napra "kitelepül" a Nemzeti Színház, rendhagyó irodalomórát, beszédórát, olvasópróbát, smink- és fodrászbemutatót tartanak, továbbá a színház művészeinek focicsapata is összeméri tudását a diákok csapatával.

A vetélkedőre február 18-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Színház weboldalán, a www.nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo címen, ahol a rendezvényről további részletek, valamint az elmúlt három év vetélkedőinek feladatai és a versenyző csapatok akkori megoldásai is megtalálhatók.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

1 napja

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.