2020. január 29.

Az AVON felkerült a Bloomberg nemek közti egyenlőség terén élen járó vállalatok listájára

A Bloomberg beválasztotta az AVON-t a 2020-as Gender Egyenlőségi Indexébe (GEI), ahol azok a cégek kapnak helyet, akik élen járnak a nemek közti egyenlőség előmozdításában.

A nők gazdasági szerepvállalásának előmozdítása az Avon DNS-ének szerves részét képezi immár több mint 130 éve. 2019-ben az AVON az alapvető vállalati értékeit további olyan programokkal is bővítette, amelyek női munkavállalóit hivatottak segíteni. Emellett életre hívta a globális stand4her kezdeményezést, amely célja, hogy egy jobb világot teremtsen a nők számára - a nők által.

Az AVON 2014-ben indította el a többéves globális női stratégiáját, amely során jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy a szervezeten belül ledöntse az akadályokat női alkalmazottai előtt. Ezzel a stratégiával elindította „egyenlő munkáért egyenlő bért” elv érvényesülését, fejlesztette a rugalmas munkavégzés kultúráját, növelte a dolgozó szülők juttatásait és támogatását, és olyan programokat hívott életre, amelyek segítik a nők önmegvalósítását és saját potenciáljuk kiaknázását. Mindezt olyan területeken és feladatokban is tette, ahol a nők nincsenek jelen nagy számban.

„Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy egymást követő második évben is bekerültünk a Bloomberg Gender Egyenlőségi Indexébe. A nők helyzetének javítása és erősítése üzletpolitikánk és társadalmi szerepvállalásunk egyik legalapvetőbb pillére, így folyamatosan azon dolgozunk, hogy a vállalat keretein belül minél több lehetőséget biztosítsunk a hölgyek számára. Ezért is örülünk az elismerésnek, amely méginkább arra motivál bennünket, hogy folytassuk ezen törekvéseinket” – nyilatkozta Angela Cetu, az AVON ügyvezető igazgatója.

A Bloomberg 2020-as Gender Egyenlőségi Indexében 42 országban bejegyzett 325 társaság kapott helyet, akik közel 50 iparágat képviselnek az autóipartól a bankszektoron át, a szolgáltató ágazatokon, a gépgyártáson és az építőiparon keresztül a kiskereskedelemig.