2018. február 08.

Az Euronics bevezette a cafeteria-rendszert

A társaság bruttó 440 millió forintot költ béren kívüli juttatásokra.

Az Euronics úgy döntött, hogy 2018-ban bruttó 440 millió forint értékben (átlagosan havi bruttó 33 455 Ft/fő) béren kívüli juttatásokkal is értékeli dolgozói munkáját, illetve hűségét, és bevezeti a cafeteria-rendszert. A cég munkatársai pénzbeli juttatásra, SZÉP Kártyára, kulturális vagy sporteseményekre szóló belépőre, valamint ajándékkártyára számíthatnak az újévben. Emellett januárban az üzletvezetők teljesítményét 100 000 forint, a szakértői gárdát pedig 50 000 forint értékű ajándékkártyával is megjutalmazta a vállalat összesen közel bruttó 40 millió forint értékben.

„Gyorsan növekvő vállalatként 29 éve a hazai műszaki piac stabil résztvevői vagyunk, de ez kollégáink szakértő munkája nélkül nem valósulhatott volna meg. Reméljük, hogy munkavállalóink egyre inkább egy olyan csapat részének érzik magukat, akiket megbecsülnek és értékelnek, hiszen szervezeti újításainkkal is erre törekszünk” – mondta el Merk Rita, az Euronics humánpolitikai igazgatója.

A Blokkk.com kiskereskedelmi szakportál friss rangsora alapján az Euronics a 3. helyen áll az egy főre jutó bruttó keresetek rangsorában, és a lista alapján ők fordítják az árrés legnagyobb hányadát (59%) a bérekre. Mindemellett a cég teljesítményarányos fizetést kínál, így a legjobb értékesítő kollégák akár az alapbérük másfél-kétszeresét is hazavihetik havonta.

Csalókra figyelmeztet a UPC

22 órája

Az elmúlt időszakban megszaporodtak a szolgáltatás átírásával kapcsolatos jogosulatlan visszaélések, amelyek során csalók élnek vissza a UPC nevével és ügyfeleinek jóhiszeműségével.