2016. október 06.

Az Eurosport partnerségre lép Lindsey Vonn-nal

A Chasing History sorozattal az Eurosport azt mutatja be, ahogyan a sportolók felkészülnek a téli olimpiára. A sorozat az Eurosport összes platformján elérhető lesz.

Lindsey Vonn (Getty Images)

Az Eurosport bejelentette, hogy még szorosabban együttműködik Lindsey Vonn-nal, minden idők legsikeresebb alpesi sízőnőjével. A partnerség egyik gyümölcse egy új sorozat, amely exkluzív betekintést nyújt téli sport ikonjának életébe a sípályán és azon kívül is.

A Chasing History 2017 februárjában debütál. A program Lindsey Vonn felkészülésének kulisszatitkait mutatja meg, ahogyan álma valóra váltására, egy új világkupa győzelmi rekord felállítására készül: A sorozat 2018-as pjongcsangi játékok tökéletes beharangozója lesz.

Már kevesebb, mint 500 nap van csak hátra a 2018-as téli olimpia kezdetéig. A Chasing History stratégiailag is igen fontos az Eurosportnak azon törekvésében, hogy emberi történeteket mutasson be a sportolók mögött, ahogyan az olimpiai aranyért küzdenek.

A sorozat az Eurosport összes csatornáján és platformján elérhető lesz – beleértve az Eurosport Playert, az Eurosport előfizethető szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy a rajongók élőben és on-demand is élvezhessék az exkluzív műsorokat. Emellett további egyedülálló tartalmak is elérhetőek lesznek egy külön applikációban, amelyet a sorozathoz kapcsolódóan indít a csatorna.

„Az elkövetkező 18 hónap karrierem egyik legizgalmasabb időszaka lesz, és ehhez nem tudok jobb partnert elképzelni az Eurosportnál, amely ezzel a vállalkozással vitathatatlanul a téli sportok otthona lesz. Az Eurosport a sportkarrieremet eddig is követte, de most itt az ideje, hogy az életem egyéb területeiről is képet adjon” – mondta Lindsey Vonn.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2 napja

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.