2017. szeptember 06.

Az MPRSZ is megszólalt a Bell Pottinger-ügyben

A hazai szakmai szervezet üdvözli az etikátlan viselkedéssel szemben hozott „elrettentő lépést″ és ígéri, hasonló helyzetben ugyanilyen szigorral fog eljárni.

Mint azt ma megírtuk, a brit PRCA súlyos etikai vétség miatt azonnali hatállyal kizárta tagjai közül a Bell Pottinger ügynökséget. A Magyar Public Relations Szövetség az üggyel kapcsolatban az alábbi közleményt juttatta el a szerkesztőségbe:

A Magyar Public Relations Szövetség állásfoglalása

Az elsősorban ügynökségeket tömörítő egyik brit pr-szövetség, a Public Relations and Communications Association (PRCA) alapos etikai vizsgálatot követően kizárt tagjai közül egy olyan nemzetközi pr-ügynökséget, amely megsértette a szervezet etikai kódexét azáltal, hogy gyűlöletkeltő kampányon dolgozott.

A Magyar Public Relations Szövetség üdvözli brit társszervezetének lépését. Hisszük, hogy a kizárás és az ötéves, újbóli tagfelvételtől való eltiltás kellően elrettentő más piaci szereplők számára az etikátlan üzleti gyakorlat folytatásától.

Hangsúlyozzuk, hogy a Public Relations szakemberek felelőssége magas az emberek véleményének formálásában és a közbeszéd alakításában. Ezt a felelősséget minden alkalommal szem előtt kell tartanunk. Az MPRSZ Etikai Kódexe kimondja, hogy a pr-tevékenység nem ellenkezhet az általános emberi normákkal, nem irányulhat az egyén méltósága ellen, a fent említett kampány azonban megsértette ezt, ezért a tagság felfüggesztésével járó döntéssel egyetértünk.

Az MPRSZ elnöksége soron következő ülésén részletesen tárgyalja a nemzetközi esetet, hogy milyen következtetést érdemes levonnia a magyar pr-szakma számára, továbbá szükséges-e az érvényben lévő Etikai Kódex frissítése.

A pr-szakembereknek példát kell mutatniuk, ezért – amennyiben hasonló eset előfordulna tagjaink között – az MPRSZ is ugyanezt a lépést teszi meg.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.