2017. május 02.

Az év boltja lett az Érdi Interspar

A díjat Faragó András, az áruház vezetője vette át. A több mint 7 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot március elején adták át.

Az Év boltja versenyt harmadik alkalommal hirdették meg. A célja, hogy a vásárlók kiszolgálása, az árukínálat, a fenntarthatóság, a szolgáltatások színvonala, az üzlet belső kialakítása, valamint a szolgáltatásainak figyelembevételével felhívja a figyelmet a hazai piacon működő legkiemelkedőbb kereskedelmi egységekre. Az idei versenyben a szakmai zsűri döntése alapján hipermarket kategóriában az érdi INTERSPAR győzött.

„Nagyon örülünk a díjnak, mert minden ilyen elismerés igazolja, hogy jó úton járunk, hiszen a fejlesztéseinket nemcsak a vásárlók, hanem a szakma képviselői is értékelik. A SPAR munkatársai azért dolgoznak majd a jövőben is, hogy bővüljünk, új áruházakat nyissunk és modernizáljuk a meglévőeket. Erre ebben az évben több mint 23 milliárd forintot szánunk” - hangsúlyozta Maczelka Márk kommunikációs vezető.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.