2020. július 02.

Beindul a sörháború?

Verseny, szabályozás, fogyasztói jólét – de ki fizeti az utolsó kört a kocsmában?

Nagy vihart kavart a hazai vendéglátói piacokon az a közelmúltbeli törvénymódosítási javaslat, amely alapján a Kereskedelmi Törvény kiegészülne egy olyan passzussal, ami tiltaná a vendéglátóhelyeknek és a nagy sör-, illetve üdítőital-gyártóknak, hogy kizárólagos szerződéseket kössenek és így korlátozzák a vendéglátóhelyen belül a márkák közötti versenyt. Ez a szabályozás – a sajtóban megjelent eltökélt kormányzati nyilatkozatokat alapul véve – hamarosan megszüntetheti az „egy kocsma egy sör” modellt, gyökeresen átalakítva a hazai vendéglátóipart. Az új szabályozás gazdasági, üzleti vonatkozásain túl a jogi vetület elemzésére a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda szakértői vállalkoztak.

A vendéglátóhelyek (ún. HoReCa egységek – a „hotels-restaurants-cafes” angol rövidítésből alakult betűszó) a rendszerváltoztatás óta jellemzően úgy működtek Magyarországon, hogy indulásukat egy vagy több nagy italgyártó vállalkozás (kocsmák esetében tipikusan sörgyárak, egyéb helyek, pl. kávézóknál üdítő- vagy akár kávégyártók) finanszírozták meg. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bizonyos – a vendéglátó által eladni vállalt – értékesített mennyiségért cserébe a gyártó felszereli az induló helyet olyan nagyértékű berendezésekkel (sörcsap, hűtő, kávégép, bútor, poharak), amelyeket az induló vállalkozás nem feltétlenül tudna beszerezni. A modell kialakulásának történelmi okai közé szokás sorolni, hogy a bankok nem szívesen hitelezték a kocsmárosokat, bizonytalannak ítélve a megtérülést, illetve visszariadtak a piachoz kapcsolódó negatív képzetektől is. Kezdetben ennek a modellnek csak a pozitív hatásai látszottak – mondta el dr. Polauf Tamás, az iroda partnere – mivel a vendéglátóhelyek tőkét szereztek az induláshoz, az italgyártók pedig piacot szerezhettek. Ugyanakkor a kilencvenes évek végére az addig virágzó kisüzemi sörgyártókat az időközben külföldi tulajdonba került nagy sörgyárak teljesen kiszorították a kocsmákból. A „támogatási szerződések” is egyre szigorúbbak lettek, a kezdeti mennyiségi elvárásokat egyre gyakrabban váltották fel a teljes kizárólagosságot („egy kocsma, egy csap”) kikötő jogügyletek.

„Az ilyen kizárólagosságot tartalmazó szerződések a hatályos magyar és uniós versenyjogi szabályokba ütközhetnek” – emelte ki dr. Kocsis Márton az iroda versenyjogi csoportjának vezetője. Nincs addig probléma, amíg egy viszonylagosan kisebb szereplő (a versenyjogi szabályozás 30%-os piaci részesedés alatt enged bizonyos versenykorlátozó kikötéseket érvényesülni eladó-vevő viszonylatban) egyedül alkalmaz ilyen típusú kikötéseket, hiszen az ezzel járó előnyök (induló vállalkozások piacra segítése, fogyasztói élmény, kulturált fogyasztási környezet stb.) ellensúlyozhatják a verseny csökkenésével járó korlátokat. A gond akkor kezdődik, ha egy piac valamennyi szereplője ilyen kikötéseket alkalmaz a nyilvánvalóan lényegesen kisebb alkuerővel bíró vendéglátóhelyekkel szemben.

A legutóbbi, a sörpiacot érintő versenyhivatali vizsgálat szerint a három nagy magyarországi sörgyár (a jelenleg japán tulajdonban álló Dreher, a holland Heineken által irányított Soproni és az amerikai tulajdonban álló Borsodi), valamint a legnagyobb importőr dán Carlsberg a magyarországi vendéglátó piac 85-95%-át birtokolta. A GVH és a nagy gyártók konkurenciája, a hazai tulajdonban lévő kis főzdék aggályai szerint az így lekötött egységeket elzárják a verseny elől, és végső soron a fogyasztó jár rosszul: a verseny hiányában elkényelmesedő nagy gyártók emelhetik az árakat, vagy csökkenthetik az innovációs tevékenységet, romolhat a termékek minősége. Azonban – tette hozzá dr. Kocsis Márton, aki a legutóbbi sörpiaci vizsgálatkor köztisztviselőként a GVH vizsgálatát vezette – a Versenytanács végül úgy döntött, hogy az így felmerülő versenyjogi problémát a sörgyárak kötelezettségvállalásával is lehet orvosolni. A nagy gyártók vállalták, hogy csökkentik az ilyen típusú szerződéseik számát, így egyre több vendéglátóhely nyílhat meg a verseny előtt, teret engedve a kisebb beszállítóknak is. Épp egy friss GVH-döntésből értesülhettünk arról is, hogy a Dreher és a Borsodi megfelelően teljesítette a korábbi vállalásait, a Heineken esetében azonban továbbra is vizsgálja a versenyhivatal, hogy megfelelően járt-e el a kocsmákkal kötött szerződései kapcsán. Az igazsághoz az is hozzátartozik – tette hozzá dr. Kocsis Márton – hogy a GVH a sörgyárak mintájára az utóbbi évtizedben az egyéb italgyártók (üdítőitalok, röviditalok vagy akár kávégyártók) szerződéskötési gyakorlatát nem vizsgálta, pedig feltehető, hogy ők is alkalmaznak hasonló kikötéseket a vendéglátóhelyekkel kötött szerződéseikben.

Az új törvényjavaslat az óvatosabb versenyhivatali megközelítést cserélné határozottabb szabályozói eszközökre. A benyújtott tervezet alapján a kormányzat egész egyszerűen megtiltaná a piac szereplőinek, hogy olyan szerződést kössenek, ami egy-egy vendéglátóhely tekintetében korlátozná a forgalmazható italmárkák körét. Ugyan a konkrét szöveg egyrészt még változhat, másrészt azzal kapcsolatosan sok jogi kérdés felmerülhet még (pl. mi minősül „kisüzemi főzdének”, kinek lesz hatásköre és különösen erőforrása ellenőrizni ezeket a szerződéseket, mi történik, ha a vendéglátóhely biztosítja a kisüzemi sörcsapon történő értékesítését, de a fogyasztói preferenciák miatt az nem tudja elérni az előírt 20%-os értékesítési arányt), az már most látható, hogy a piacszabályozás erőteljesen beavatkozik a felek szerződéses szabadságába.

A versenyjogi szakértők figyelmeztetnek, hogy egy ilyen típusú szabályozás – mivel az jelentős érdekérvényesítő képességgel rendelkező nagyvállalatok érdekeit látszik sérteni elsősorban – még ki kell, hogy állja a különböző jogorvoslati fórumok próbáját is. Feltehető, hogy az így nehezebb helyzetbe hozott nagy gyártók (nem kell feltétlenül sörgyárakra gondolni, a szabályozás meglehetősen érzékenyen fogja érinteni a nagy üdítőgyártókat is, amelyek napernyőivel, poharaival szinte minden vendéglátóhelyen találkozhatunk) különböző jogi procedúrákba kezdenek, és nem fognak feltett kézzel lemondani a hosszú évek alatt kiharcolt üzleti kapcsolataikról. Dr. Polauf Tamás úgy véli, meg lehet próbálkozni az Alkotmánybíróság előtt alkotmányjogi panaszt tenni, de fordulhatnak az érintettek közvetlenül az Európai Bizottsághoz is, ahol adott esetben kötelezettségszegési eljárás is indulhat a magyar szabályozás ellen. Ennek oka, hogy az uniós jog alapvetően nem tekinti versenykorlátozónak az ilyen szerződéseket (e tekintetben komoly uniós esetjog áll rendelkezésre), a magyar szabályozás pedig úgy tűnik, éppen versenyjogi oldalról próbálja meg ellehetetleníteni a nagy gyártók szerződéses gyakorlatát. Könnyű belátni, hogy az eltérő uniós és tagállami szabályozás esetén a végső szót Brüsszelben (illetve Luxemburgban) mondhatják majd ki. Felmerülhet még, hogy az érintett – általában külföldi hátterű – vállalkozások az uniós alapszabadságok sérelmével, netalán tiltott állami támogatással (amennyiben a szabályozás jelen formájában inkább a hazai tulajdonú kis cégeknek látszik kedvezni) vádolják majd meg a jogalkotót.

Ugyanakkor természetesen az is lehetséges, hogy valamifajta békés megoldás születik, és vélhetően ez szolgálná legjobban a piaci szereplők érdekeit. A koronavírus járvány hatásai nyomán különösen fontos lenne az, hogy a verseny növelése mellett érdemi segítséget kaphassanak a szintén KKV-nak minősülő vendégáltósok is, ezt pedig az eddigi biztos bevételnek tekintett gyártói támogatás elveszítése veszélyezteti. A kérdéses szabályozás azonban minden bizonnyal számos, esetlegesen később megválaszolandó jogi kérdést hoz majd magával – figyelmeztetnek a szakértők.

Címkék: gazdaság jog sör