2016. szeptember 16.

CSR-kampány a Főtaxitól

Zenészekkel fogott össze a cég az eltűnt gyerekekért.

Példátlan összefogásban született meg a Nem tévedhetsz el! című dal, amelyben a résztvevők – Bartha Ákos Dannona (a ManGoRise zenekar zeneszerzője, szövegírója, zenei producer), Kollányi Zsuzsi (Majka-Curtis Live Band és a Garami Funky Staff énekese), Németh Gábor Nemo (Club54 zenekar alapítója és zeneszerzője), Katók István (a ManGoRise zenekar szaxofonosa, zeneszerzője) - a gyermekeltűnések problémájára, és az Eltűnt Gyerekekért Alapítvány tevékenységére szeretnék felhívni a figyelmet.

Az összefogás apropóját az adta, hogy az Európai Unió adatai szerint arányaiban Magyarországon keresik a legtöbb gyermeket. Egy év alatt hozzávetőlegesen 14 ezer gyermek eltűnését jelentik be hivatalosan is, de többségük szerencsére rövid időn belül előkerül. Az aktív körözések száma általában 100 alatt mozog, de az elmúlt években az eltűnt és meg nem talált gyermekek száma meghaladja az ezret a gyerekfigyelo.hu adatai alapján.

Ugyancsak figyelemfelkeltő és hatékony eszközzel támogatja az alapítványt a Főtaxi is. A cég hosszútávú együttműködésének köszönhetően május óta csaknem 1.200 taxiban láthatóak azoknak az eltűnt gyermekeknek a fotói és adatai, akiket a rendőrség a Police.hu oldalon hivatalosan is eltűntként tart nyilván. A fotókat a műszerfalra elhelyezett tableteken a taxisofőrök, és az utasok is látják.

Az eltűnt gyerekek képei a dalbemutató napján nem csak a Főtaxikban, hanem a rendezvénynek helyet adó Akvárium Klubban, valamint több más szórakozóhely kommunikációs felületein is láthatóak lesznek: Corvin terasz, KIOSZK, Gozsdu udvar.

Óriási lehetőség alapítványunknak, és rajta keresztül a valahol éppen a családjuktól távol lévő gyerekeknek, hogy egy ilyen dal és videoklip megszülethetett – idézi közleményük Sinka Vivient, az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnökét, aki hozzátette, „köszönjük a zenészek hitét, bizalmát és munkáját. Köszönet jár továbbá Pap Líviának és Kurdi Panna Emesének, a Pannon Várszínház színészeinek, valamint a Főtaxinak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a videoklip.”