Szinte minden személyiség, aki valamilyen formában közel kerül a médiához, exhibicionista kisebb vagy nagyobb mértékben. Csermely Ákos is az. Kap is hideget-meleget. Energiáit azonban soha nem a kritikák kötötték le, hanem kezdetben a fotózás, majd a televíziózás, később a konferenciák szervezése. Mint mondja, munkaalkoholista, aki mindig készen áll. Most is, hogy a jubileumi 25. Media Hungary konferenciát szervezi.

A konferenciapiacon mindenki cápa akar lenni, aki megeszi a kishalat, vagy kishal, aki képes elmenekülni a cápa elől. Sokak szerint Csermely Ákos a cápa. Miként vélekedsz a saját szerepedről?

Nem tudom, mit nevezünk cápának. A piaci szereplők nagy része a piac természetes törvényszerűségeit nem ismeri fel, így nincsenek tisztában az eszközeivel sem. Ezért kritikáik gyakran indulataik és félelmeik által vezéreltek, ahelyett, hogy felvennék a kesztyűt, és megmérettetnék magukat. Engem hajt a küzdőszellem – ki ne akarna első lenni egy versenypiacon? Ha ettől cápa vagyok, ám legyen. Egyébként a cápa sosem alszik, állandó mozgásban van.

A konferenciáiddal kapcsolatban kritikaként fogalmazzák meg piaci szereplők, hogy meg kell jelenni rajtuk időközönként, de nem feltétlenül adnak naprakész, hasznosítható tudást. Mit gondolsz erről?

Hajnaltól késő estig dolgozom mindennap, megállás nélkül, közben folyamatosan tanulok, követem a világ eseményeit. A konferenciatermekben mindig egyre többen vannak bent. Amikor felkérek egy szakértőt kontrollingra, azt szoktam kérni, hogy ugyan én pontosan tudom, hogy jó vagyok, de mondja meg, ahol rossz vagyok. Talán nem szimpatikus kijelentés, de nem tudok mit tenni azokkal, akik csak szembedicsérnek. A pozitív visszacsatolásban kevés az építő jellegű kritika, bár a lelkemnek nyilván jólesik. Annak idején Vértes Jánossal, az Adverticum vezetőjével például úgy lettünk barátok, hogy az első alkalommal megrendezett Internet Hungary után azzal állt elém: még nem látott ennyire rossz rendezvényt. Meghívtam ebédelni, és megkértem, hozzon magával egy WC-papír hosszúságú listát az észrevételeiről. Hozott, és be kellett látnom, hogy nagyrészt igaza volt.

Vajon azok, akik élesen kritizálják rendezvényeim programját, hány programpontot láttak? Vajon el tudják mondani, melyiknek milyen tematikai íve volt? Végigülték az előadásokat? Ha igen, elfogadom a bírálatot, sőt alázattal meg is köszönöm, ha szánnak rám annyi időt és energiát, hogy megalapozva elmondják. Az ilyen emberekhez aztán ragaszkodni is szeretnék.

Amikor azonban olyanokkal találkozom, akik az előadás helyett a folyosón beszélgetnek, majd közlik, azért nem mennek be, mert nekik már nem lehet az adott témában újat mondani, akkor az az érzésem, fenntartásokkal kell kezelnem az észrevételeiket. Egyes piaci szereplők számára sokkal egyszerűbb, ha azt mondják rólam, hogy cápa vagyok, vagy ha megpróbálják lemásolni a rendezvényeimet. Érdekből nem szeretnek. (Nevet.) Semmi nem hullott az ölembe, mindennek ára volt.

Azt szoktad mondani, hogy az alkotás öröme tölt el a legnagyobb izgalommal. Egy konferencia anyaga korlátozott ideig érvényes. Amit tavaly hallottunk, idén már elavult.

Hála istennek! Ez cseppet sem zavar. Minden egyes konferencia egy alkotás. Az „állandóságom” az elmúlt huszonöt év. Sokan azt gondolják, azért, mert én vagyok az előtérben, ez az üzlet egy one-man show. Valóban, rajtam kívül a feleségem, illetve néhány szakértő barátom vesz részt a munkában, de nélkülük bajban lennék még úgy is, hogy a végső döntés jogát nem adom ki a kezemből. Jó érzés, hogy van, aki huszonöt éve, tehát az első konferenciám óta mellettem van.

Csermely Ákos (Fotó: Egry Tamás)
Csermely Ákos (Fotó: Egry Tamás)

Alighanem érzékeled a médiakörnyezet választékának bővülését és egyúttal a kormányzati igényeket kiszolgáló, állami forrásból finanszírozott kommunikáció térnyerését. Hogyan befolyásolja mindez a tevékenységed?

Ezzel az a problémám, hogy a piac olyan szinten változik, hogy butaság – vagy elvakultság – lenne, ha csak a politika szegmensére fókuszálnánk, amely egyébként is sokkal árnyaltabb, mint azt a felszínen látjuk. Mindig vizsgálnunk kell, ki mit miért mond, és valójában mit cselekszik esetleg azzal szemben, amit mond.

Diplomatikus válasz.

Nézd, a politikai és az üzleti életben egy valószínű: nem mindig úgy igaz az, amit hallasz, ahogy hallod. Érdekek és időnként indulatok is vannak a válaszok mögött. Az okokra a miérteken keresztül kell keresnünk a válaszokat. Nem véletlenül található az asztalomon Szun-ce A háború művészete és Machiavelli A fejedelem című könyve. Szubjektív és érdekalapú elvakulásban szenvedünk, miközben nem foglalkozunk fontos kérdésekkel. Kétellyel kell minden mást is vizsgálnunk. Például hogy mennyi pénzt visz ki az országból mérhetetlenül profi stratégiájának köszönhetően a Google és a Facebook? Hogyan befolyásolják az egész hazai piacot? Miért tolódik át a piac súlypontja a B2B-ről a B2C-re? Miért vásárolnak egyre többen akár már tartós tejet is az e-kereskedelemnek köszönhetően külföldről? Ez utóbbi évi 500–600 milliárd forintot jelent. Miért kezdtek el az ügynökségek saját konferenciákat szervezni? Huszonévig kegyelmi állapotban éltünk. Most csapkodnak az átalakulás viharos hullámai, aminek okait csak teljes komplexitásában lehet vizsgálni.

A társadalmi és a gazdasági környezetet nem lehet különválasztani a politikaitól.

Engedtessék meg nekem, hogy a saját etikám és elveim szerint dolgozzam. Piaci szereplő vagyok én is, kereskedelmi érdekeim és az üzleti alapmodellem megegyezik más médiatípusokéval, vagy legalábbis nagyon hasonlít rájuk. Látom, hogy a kiabálók és ítélkezők közül ki mit csinál jól vagy nagyon is csúnyán, ki mond mást, mint amit tesz, a miértjét is látni vélem, mégsem szólok bele a dolgukba. Ne gondoljuk azonban, hogy pillanatnyi helyzetről van szó…

Meglátásom szerint több tíz éve tartó folyamatokról beszélünk. Mindenütt vannak „követ dobáló bűnösök”. Már 1998-ban meg akarták tőlem szerezni a Media Hungaryt. Ha bizonyos helyzetekben, amelyekről nem szeretnék beszélni, nem lett volna mellettem a szakma támogató ereje, nem tudtam volna végigcsinálni a huszonöt évet.

A Media Hungary kapcsán az utóbbi években az RTL Magyarország távolmaradása keltette a legnagyobb vihart.

Viharnak azért nem mondanám. Az ember egy bizonyos kor és rutin felett nem sértődik meg. Az okokról meg ők és én tudunk. Ez most így elég is.

Vagyis – ahogy szokták mondani – ilyen ez a popszakma?

Ilyen.

Csermely Ákos (Fotó: Egry Tamás)
Csermely Ákos (Fotó: Egry Tamás)

A pályád, annak ellenére, hogy az álom a fotográfia, illetve a televíziós karrier volt, a konferenciaszervezésben csúcsosodott ki. Van hiányérzeted szakmai értelemben?

Közszolgálatiból kereskedelmi tévés lettem, gyártásvezetőből producer, majd konferenciaszervező. Szerencsésnek tartom magam. A hihetetlenül színes Algériában nőttem fel, miközben Magyarországon minden szürke volt. Nyitott voltam a világra, és ezen az észak-afrikai állam csak erősített. Színes ruhákban, rengeteg karkötőt és a szomszéd sráctól kapott citromsárga, háromszögű órát viselve jártam. Ekkor már folyamatosan fotóztam. Tetszett a filmlaborálás, hogy meg tudom örökíteni a változást a saját szemszögemből. Emlékszem, egyszer kitaláltam, hogy a szomszéd csirkéit alulról fotózom le. (Nevet.)

Édesapám, aki orvos volt, azt szerette volna, ha követem a pályán, ezért állandóan bevitt a baleseti sebészetre, hogy szokjam a közeget. De a nagy szerelem a televíziózás volt. A házunkban lakott egy srác, aki abban az időben kezdett el dolgozni a Magyar Televízióban. Sokat mesélt nekem az élményeiről. Tudtam, hogy ez lesz az utam. Először hangmérnöknek vagy operatőrnek készültem, majd tizennégy évesen budai gyerekként Mátyásföldre, egy híradástechnikai szakközépiskolába mentem továbbtanulni. Amikor jelentkeztem a televízióhoz, nagy előnynek számított a végzettségem, mert kevesen voltunk a szakmában, szükség volt rám. Igaz, nem elsőre vettek fel, apám segítségével az ORFI proszektúrájára kerültem, fotósnak.

A tévében először rögzítésvezető lettem, majd átkerültem a külpolitikai szerkesztőségbe. Jó érzés volt, amikor olyan szakemberek, mint Baló György vagy Chrudinák Alajos, engem kértek egy-egy munkához. Egyszer felmentem Chrudinákhoz, és elmondtam, mihez értek, mire azt mondta, annyira nagyképű vagyok, hogy azonnal felvesz. (Nevet.)

Csermely Ákos (Fotó: Egry Tamás)
Csermely Ákos (Fotó: Egry Tamás)

Lényegében egészen alulról vágtam neki, a szervezést is ebben az időszakban kezdtem elsajátítani. Gyártásvezetőként olyan műsorokban dolgoztam, mint a Panoráma, az Objektív vagy a Parabola. Csodás időszak volt, bejártam a világot, közben meg elvégeztem a Filmművészetit. Imádtam a nyüzsgést, nem volt két egyforma nap. A televízióban dolgozni ekkor egyet jelentett azzal, hogy egy közösséghez tartozol.

1989-ben Horvát János és Bayer József vezetésével indult el a Magyar Televízió újjáalakult második csatornája, a TV2, ahol gyártásvezető lettem, majd Born Ádám hívására a TV-TV-hez mentem, amelyet aztán Fenyő János vett meg. Dolgoztam Rókusfalvy Pál ügynökségében, a Roxerben is. Televíziós reklámokat készítettünk, a műsorok közötti reklámidőt értékesítettük. Többek között én vásároltam fel a Dallas és a Friderikusz Show reklámidejét.

Ma is azt mondom, az üzleti életben a legjobb elsőnek lenni – vagy másodiknak, akinek lehetősége van kijavítani az első hibáit. Hiánygazdaság volt, én pedig rájöttem, hogy nemcsak dolgozni, de pénzt keresni is szeretek. Az első házasságom zátonyra futása ennek az időszaknak köszönhető.

Az 1996. évi médiatörvény hatására született meg az ötlet, hogy leültesd a piaci szereplőket Széplakon. Ez volt az első Media Hungary. Az ekkor induló kereskedelmi televíziózás nem volt vonzóbb alternatíva?

Csupa olyan dologhoz volt közöm, amit szerettem csinálni. Például az A3 produkciós igazgatója voltam, benne voltam a Demján Sándor vezette Smart animációs stúdióban, és ekkor kezdődött az üzletem Horvát Jánossal és Bayer Józseffel a Centro Filmben. A konferenciához fűződő vonzalmam is erősebb volt, mint az érdeklődésem a kereskedelmi tévék irányába.

1996 elején lépett hatályba a médiatörvény, amelynek nem volt egységes értelmezése a szakmában. Ezzel párhuzamosan üzleti érdekemmé is vált, hogy szervezzek egy fogadást a piaci szereplőknek. Lényegében a közszolgálatiság és a hiúság kettőséből született meg az első Media Hungary, ahol egyszer csak azt vettem észre, hogy összejöttek az akkori médiakirályok. Persze sok szervezési baki volt, de a végeredmény örömmel töltött el. A következőre már hétszázan regisztráltak. 1999-ben megszerveztem az első Kamera Hungáriát, 2000-ben az első Internet Hungaryt. Előbbi Ruszkai Nóra felvetéséből született, aki szorgalmazta egy televíziós fesztivál létrejöttét, amelyet közösen bonyolítottunk az ORTT-vel. Utóbbit pedig Horvát János abbéli meglátása inspirálta, hogy az internet mindent le fog győzni. Aztán Sükösd Miklóssal, aki akkor a CEU média tanszékét vezette, tető alá hoztuk. Ma már négy rendezvényünk van (Internet Hungary, Media-Digital Hungary, Mobile Hungary és az Evolution – a szerk.), illetve a digitalhungary.hu portál. Erősnek érzem a portfóliót.

Hogyan értékeled az elmúlt huszonöt évet?

1996-ban nem volt verseny, egyedül voltam ezen a piacon. A konferenciáimnak neve és íve lett. Azt gondolom, valamit jól csinálhatunk, hisz már folyamatosan érkeznek az újabb versenytársak. És noha én voltam az első, aki nevet és központi grafikát adott a konferenciájának, azóta ezzel sem vagyok egyedül. Megjegyzem, minden volt üzlettársammal jó kapcsolatot ápolok. Amíg emberek lesznek a földön, lesznek konferenciák is, hisz találkozni és tanulni mindannyiunk közös vágya. A jövő biztosított.

Ha valaki veszi a fáradságot, és 4.30-tól 21.00-ig folyamatosan tevékeny, két-három év múlva learathatja munkája gyümölcsét. Családilag munkaalkoholisták vagyunk, a véremben van. Csermely mindig készen állt, ezért szerettek, szeretnek velem dolgozni. Most is készen állok a munkára, az alkotásra.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2020/2. számában jelent meg, amelynek lapozható és letölthető változata az alábbi linken érhető el: itt. A lapra itt fizethet elő.)
A cikk szerzője Tóth Olivér

Nézze meg Tóth Olivér teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.


Egyre több reklám éri a gyerekeket

18 órája

A testület elfogadott egy, a tematikus gyerekcsatornák reklámozási gyakorlatáról szóló vizsgálatot is, amely öt televízió 2011-es és 2019-es adatait hasonlítja össze - írja az NMHH.