2012. augusztus 21.

Csintalan Sándor ajánlatot tett a Népszabadságra

Az ex-politikus vállalkozó a Magyar Nemzetnek elmondta: az erről szóló levelet már el is küldte a többségi tulajdonos Ringier ügyvezetőjének.

Az ex-politikus vállalkozó a Magyar Nemzetnek elmondta: az erről szóló levelet már el is küldte a többségi tulajdonos Ringier ügyvezetőjének.

Bejelentette a Népszabadságra vonatkozó vételi ajánlatát Csintalan Sándor, volt MSZP-s képviselő és a HírTV korábbi műsorvezetője - írja a Magyar Nemzet. Szintén a napilapnak mondta még korábban, hogy "tragikus kutyakomédia" zajlik a Népszabadság és a Népszava körül, s ő "hisz a sajtó pluralitásában", ezért gondolkodik a bevásárláson.

Csintalan további lényegi információkat nem árult el, csak annyit közölt, hogy Mihók Attilának, a 70 százalékos részesedéssel többségi tulajdonos Ringier ügyvezető igazgatójának már elküldte a vételi szándékát jelző levelet. Az MSZP által alapított, a lapban 27 százalékos részesedéssel bíró Szabad Sajtó Alapítvány minden esetre közölte, hogy elővásárlási joguk van a Ringier-részvényekre, s a beleegyezésük nélkül a többségi tulajdonos nem köthet üzletet mással.

A Ringier még tavaly decemberben erősítette meg azt az újságírói értesülést, hogy valóban tárgyal az alapítványi 27% átvételéről. Később úgy lehetett tudni, hogy a szerződés készen áll, már csak aláírásra vár. Ezt erősítette az is, hogy a Ringier több olyan átalakítási lépést tett, amely a két kiadó szorosabb együttműködését feltételezi.

Ehhez képest a HVG idén júliusban arról számolt be, hogy változhatott a terv: a maradék rész felvásárlása helyett meglévő tulajdoni hányadát is eladná a Ringier. A médium felvetette: az események mögött az NMHH kívánalmai állnak, de az a kitétel, hogy "a változások a Ringier svájci központjában következtek be", más okokat is valószínűsíthet. A Ringier egyébként idén áprilisban kapott új vezérigazgatót.