2011. május 23.

Csökkenő eredmények az Est Médiánál

2011 első negyedévében 550 millió forint volt a társaság konszolidált árbevétele, ami 22 százalékos csökkenés éves összehasonlításban. A Sziget marad.

2011 első negyedévében 550 millió forint volt a társaság konszolidált árbevétele, ami 22 százalékos csökkenés éves összehasonlításban. Nem gondolnak a Sziget-részesedés eladására.

Gyakorlatilag minden mutatója romlott az Est Média Nyrt-nek 2011 első negyedévében, derül ki a társaság gyorsjelentéséből. Az árbevétel 550 millió forintot tett ki az év első három hónapjában, ami több mint ötödével kevesebb, mint a 2010 ugyanezen időszakában mért 702 millió. Az üzemi eredmény -253 millió forint, ami 44 százalékkal kevesebb, az EBIDTA pedig 48 százalékos csökkenést követően -207 millió forint. Az adózott vállalkozási eredmény 43 százalékos esést követően -207 milliót tett ki.

Az Est Média Nyrt. közlése szerint ugyanakkor a számokat jelentős mértékben befolyásolja az Event üzletág, azaz a Sziget Kft. teljesítménye, ugyanis az első negyedévben ennek kapcsán csak költségek merültek fel, bevételek nem igazán. Ha ezt leszámítjuk, akkor 24 százalékkal kisebb a bevétel (531 millió), viszont az üzemi eredmény 22 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, s így -136 milliót tett ki. Az EBIDTA -101 millió, ami 2010 ugyanezen időszakához képet 28 százalék. A Sziget teljesítményét leszámítva -153 millió az adózott vállalkozási eredmény, ami 3 százalékos növekedést jelent.

„Az EST MEDIA Nyrt-nek a 2011. év első negyedévének végére – az elmúlt évek dinamikus és nagymértékű növekedését követően – komoly, a jövőjét nagyban meghatározó kihívásokkal kellett szembenéznie, mind a cégcsoport működése, mind a finanszírozása terén. Emiatt aktív reorganizációs lépéseket tervezünk és hajtunk végre, melyhez bírjuk finanszírozóink támogatását. A reorganizáció célja, hogy a rövid vagy középtávon eredménytermelésre nem képes tevékenységek leépítésével és a központi adminisztráció szűkítésével egy stabil üzemi eredmény termelésére képes termékstruktúrát és finanszírozható szervezetet állítsunk fel. A termékszerkezet átalakítása során kiemelten fontos lesz az Event üzletágunkkal (Sziget Fesztivál, VOLT Fesztivál, Balaton Sound) való szakmai együttműködés, illetve az annak fejlesztésében való részvétel, így nem merül fel, hogy a Sziget Kft-ben meglévő részesedésünktől megválnánk" - kommentálta a gyorsjelentést Balázs Csaba, a társaság elnöke.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.