Először indul a kizárólag cukorbeteg versenyzőkből álló kerékpáros csapat, a Team Novo Nordisk a legnagyobb hazai országúti kerékpárversenyen, a Tour de Hongrie-n. A Team Novo Nordisk tagjai nemzetközi kerékpárversenyeken vesznek részt azzal a küldetéssel, hogy inspirálják és tanítsák a diabétesszel élőket. A csapat tagjai most 800 kilométert kerekeznek azért, hogy a magyarországi cukorbetegeket személyes példájukon keresztül aktív életmódra és sportolásra ösztönözzék.

A diabétesz népbetegség, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint napjainkban mintegy 437 millió ember él cukorbetegséggel világszerte, de az előrejelzések szerint a diabétesz valamely típusa az elkövetkező két évtizedben már minden 10. embert érinteni fogja. Magyarországon a felnőtt korú lakosság 15 százaléka küzd valamilyen cukoranyagcsere-zavarral, közülük pedig minden második diagnosztizált cukorbeteg - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.

„Magyarországon több mint 70 százalékkal nőtt a cukorbetegek száma az elmúlt másfél évtizedben. Jelenleg mintegy 772 ezer diabéteszes beteget tartanak számon, döntő többségük 2-es típusú cukorbeteg”

– mondta Dr. Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára.

Mind az 1-es, mind a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében jelentős szerepe van a rendszeres és ellenőrzött testmozgásnak. A gyógyszeres terápián és a megfelelő étrend kialakításán túl, a vércukorszint stabilizálásában, nagyon fontos szerepe van a sportnak. A könnyedebb, ciklikus mozdulatsorokból álló, egész testet átmozgató, és a teljes szív- és érrendszert megdolgoztató mozgásformák, mint például a séta, a gyaloglás, a futás és a kerékpározás, segíthetnek az ideális testsúly elérésében és a cukorbetegség szövődményeinek megelőzésében.

Profi sport, cukorbetegként

A diabétesz súlyos betegség, és sokan hiszik azt, hogy abba kell hagyniuk a sportolást, pedig a mozgás hatékony eszköz, ami segít a további szövődményeket megakadályozni. Erre a tényre kívánják felhívni a betegek figyelmét a Team Novo Nordisk nemzetközi profi kerékpáros csapat tagjai is, akik valamennyien cukorbetegek. A 23-37 év közötti versenyzők vagy még a betegségük felfedezése előtt, vagy már diabétesszel élve kezdték el sportolói pályafutásukat, sőt akad köztük olyan is, akit már sportolóként diagnosztizáltak a betegséggel.

A Team Novo Nordisk - Premiercom
A Team Novo Nordisk - Premiercom

„Amikor kiderült, hogy cukorbeteg lettem, nem tudtam, hogy bármi tiltott lenne. Csak annyit tudtam, hogy a dolgok talán egy kicsit nehezebben fognak menni.

Most, évekkel később még mindig a kerékpárom a kedvenc helyem a világon és mindenkit arra biztatok, hogy sportoljon és mozogjon rendszeresen” – mondta Becky Furuta, a Novo Nordisk csapatának nagykövete.

A kerékpáros csapat tagjai minden versenyük során cukorbetegek ezreivel találkoznak, akiket arra tanítanak és bátorítanak, hogy betegségükkel is éljenek teljes és aktív életet, amelyhez a sport hatékony eszköz.

 

A Tour de Hongrie a legnagyobb magyar kerékpárverseny
Magyarországon 39. alkalommal, 2018. augusztus 14. és augusztus 19. között rendezik meg a Tour de Hongrie-t, az ország legnagyobb közúti kerékpárversenyét. A 800 kilométeres verseny 5 szakaszból áll, 10 megyét érint és 100 településen halad majd át. Az idén már az UCI (Nemzetközi Kerékpáros-szövetség) 2.1 kategóriájába lépő verseny augusztus 14-én Siófokról indul és augusztus 19-én, vasárnap Kazincbarcikán zárul, 20 csapat 140 versenyzőjének részvételével. A verseny magyar történelmében először részt vesz a nemzetközi diabéteszes csapat, a Team Novo Nordisk.