2017. június 14.

Duplán Superbrand lett a Mapei

A két kategóriában elnyert elismerésről független szakemberekből álló bizottság döntött szakmai szempontok és a fogyasztók körében végzett márkaismertségi és- kedveltségi kutatás alapján.

„Nagyon örülünk az elismerésnek, mert ez egy fontos mérföldkő, egy jelentős visszajelzés a piac részéről. Az értékét jól érzékelteti, hogy az elnyeréséhez 25 évnyi következetes cég- és márkaépítő munka kellett Magyarországon” – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője. Hozzátette: mindez azt jelenti, hogy az elmúlt negyed évszázad alatt félmillió tonna terméket gyártottunk, 85 ezer szakembernek adtuk át a tudásunkat, 1200 ügyféllel állunk kapcsolatban, mindezzel pedig sok-sok ezer épület létrejöttében segítettük az építőket és építtetőket.

A Superbrands program tizenkettedik, a Business Superbrands program pedig kilencedik alkalommal került kiosztásra. A jelölt márkák egy előszűrésen estek át, ahol megvizsgálták az online jelenlétüket, a márkaépítés gyakorlatát, figyelembe vették a márkákkal kapcsolatban megjelent negatív és pozitív híreket. Ezt egészítette ki a fogyasztói márkák esetén a GfK Hungária Piackutató Intézet által elvégzett ismertség, kedveltség kutatás, üzleti márkák esetén pedig a Bisnode segítségével végzett pénzügyi értékelés. A kutatás eredményeinek összegzését követően kerültek ki a legkiválóbb márkák, akiket végül a Szakértő Bizottság értékelt.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.