2017. október 27.

Duplázta nyereségét az LG

Az LG közzétette 2017 harmadik negyedévi eredménybeszámolóját. A dél-koreai társaság forgalmának több mint 15 százalékos növekedése mellett közel a duplájára növelte üzemi nyereségét az egy évvel korábbihoz képest.

A jelentés szerint a vállalat konszolidált árbevétele 2017 első kilenc hónapjában 15,22 ezer milliárd koreai wont (13,44 milliárd dollár) tett ki, az üzemi nyereség 516,1 milliárd won (455,7 millió dollár) volt. Az árbevétel éves összevetésben több mint 15 százalékkal nőtt, az üzemi eredmény pedig az egy évvel korábbi közel kétszeresére emelkedett. A számottevő eredményjavulásban alapvető szerepe volt a szórakoztató elektronikai és a háztartási gép üzletágak erős jövedelmezőségének, amelyet a borúsabbá vált globális üzleti környezet dacára sikerült elérni.

A csoportszintű árbevételhez a legnagyobb részben a háztartási gép és légkondicionáló üzletág járult hozzá, a szórakoztató elektronikai részleg pedig a prémium kategóriás tévék iránti erős keresletnek köszönhetően ért el rekordmagas negyedéves eredményt és profitrátát. A mobilkommunikációs üzletág árbevétele a zászlóshajó G6 okostelefon mellett a középkategóriás Q és K sorozat készülékeinek piaci sikerének köszönhetően emelkedett, a járműalkatrész üzletág forgalmát pedig az infotainment rendszerek és az elektromos járművek komponensei iránti erős kereslet növelte.

Címkék: gazdaság lg

Magyarországon startol az UNICEF új programja

11 órája

A Youth Challenge egyfajta „szociális start-up”, amely hátrányos helyzetű fiatalok csoportjait vonja be abba, hogy dolgozzanak ki innovatív megoldásokat az őket leginkább foglalkoztató problémákra.