2018. június 29.

Egymillió forint gyűlt össze a JOY-Tündér kampány keretében

Segítőkutyáknak segítettek.

A Marquard Media és a JOY magazin képviseletében Balogh Edina főszerkesztő adta át az összegyűjtött egymillió forintot Mányik Richárdnak, a NEO elnökének és Loványi Eszternek, az egyesület munkatárásnak. Az átadón a segítőkutyákat a golden retriever, Mák és a még tanonc Mokka kutyus képviselte. A befolyt összeget segítőkutyák képzésére, támogatására és szemléletformáló programok megvalósítására szeretnénk fordítani - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.

„Küldetésünk a szemléletformálás is, az, hogy a társadalom megismerje, elfogadja és partnerként kezelje a fogyatékkal élőket” – fejtette ki Mányik Richárd, és hangsúlyozta, ehhez nagyon fontos, hogy óvodákba, iskolákba, munkahelyekre látogathassanak el a kutyáikkal. „Erre szerencsére nagy igény mutatkozik, az ilyen programoknak viszont költségei vannak. A JOY felületein megjelent cikkek révén nemcsak az üzenetünket tudtuk sokakhoz eljuttatni, de az olvasóktól kapott támogatásnak köszönhetően újabb iskolákba, még több gyerekhez mehetünk el. Segítőkutyáink a JOY Tündér révén pedig kicsit belekóstoltak a sztárok életébe, és örömmel láttuk, hogy ebben is megállják a helyüket.”

A NEO-t egy hallás-, látás-, mozgássérült-segítőkutya gazdákból álló, nagy álmokkal teli kis baráti társaság alapította hét évvel ezelőtt, ma már 50 önkéntes segíti aktívan az egyesület működését. A NEO számos célkitűzése között a segítőkutyák képzése, állatasszisztált terápiák és óvodai, iskolai, munkahelyi érzékenyítők szervezése a fő feladat. A hitvallásuk szerint belülről motivált csapat „együtt, egymásért, másokért” tevékenykedik.