2017. január 12.

Együtt egy jobb internetért

Január 20-ig még lehet jelentkezni a Safer Internet Program hazai konzorciuma által kiírt versenyre.

A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma a 2017-es Biztonságosabb Internet Nap alkalmából versenyt hirdet hazai általános iskolások, középiskolások és felsőoktatásban résztvevők számára, plakát vagy fotó készítésére.

A verseny célja, hogy a fiatalokat, „digitális bennszülötteket” motiválja médiatartalmak előállítására a biztonságos internet témájában, és ezáltal felhívja a figyelmet az internetben rejlő számtalan lehetőségre. Fotópályázatukban kiemelt figyelmet fordítanak saját fejlesztésű, ’Lájkvadász’ nevű társasjátékukra, hogy megtudják, kik és hogyan használják, és ez hogyan segíti a játékosokat a valós és a virtuális tér közötti helyes egyensúly megtalálásában. A társasjátékról a www.saferinternet.hu weboldalon tájékozódhatnak.

A plakátkészítő verseny célja, hogy rávilágítson, hogyan használják a gyerekek és a fiatalok a szociális és multimédiás ikonokat.

A pályamunkák elkészítésekor fontos szem előtt tartani, hogy az alkotásokat később felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretnék terjeszteni.

Verseny leírása

Kik jelentkezhetnek?

  • Általános iskola alsó- és felső tagozatos tanulói (1 -8. évfolyam)
  • Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)
  • Egyetemi és főiskolai hallgatók

Mivel lehet pályázni?

Két kategóriában várják az alkotásokat:

  • Fotó
  • Plakát

Témakörök és a pályamunkák feltételei

Fotópályázat: „Lájkvadász pillanat”

  • a fotón szerepelnie kell a „Lájkvadász” társasjátéknak

Plakátkészítő pályázat

  • a plakátnak minél több szociális és multimédiás ikont kell tartalmaznia (pl. like-jel, Facebook jele, okostelefon, tablet ikonja).
  • A/3-as méretben, szabadon választott technikával lehet elkészíteni
  • egyénileg vagy csoportban is lehet versenyezni

Határidők

Beküldési határidő: 2017. január 20., éjfél

Nyeremény

A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálja el. A kategóriák győztesei pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményekkel gazdagodnak, továbbá meghívást nyernek a Biztonságosabb Internet Nap központi rendezvényére. Ennek időpontja 2017. február 7., helyszíne Budapest. A részletekről a nyerteseket időben értesíteni fogják.

Két korcsoportban díjazzák a pályamunkákat: külön az általános iskolásokat, és külön a középiskolásokat és a felsőoktatásban résztvevőket.

I.díj: 50.000Ft

II.díj: 40.000Ft

III.díj: 30.000Ft

IV- X. díj: 10.000 Ft

Lebonyolítás

A verseny eseményeit a Saferinternet Magyarország FB-oldalon követhetik nyomon.

A fotópályázatra készített képeket a sip@gyermekmento.hu címre várják, ahol január 13. és 27. között szavazhatnak majd „lájkolás” formájában az érdeklődők. A fotók értékelése a begyűjtött like-ok száma szerint történik.

A plakátkészítő versenyre készített pályamunkákat a 1066 Budapest, Teréz krt. 24. I./1 postai címre várják (Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat).

Eredményhirdetés: 2017. február 7. (A nyerteseket külön értesíteni fogják.)

Díjátadás: Budapest, 2017. február 7.

Hozzájárulás a pályamunkák felhasználásához

A jelentkezési lapon kívül kérik, hogy minden pályázó küldje el a hozzájárulási nyomtatványt is.

Kérik, hogy az alkotások végén szerepeljen a készítők neve.

További információ a Biztonságosabb Internet Napról: http://www.saferinternetday.org/web/guest/home