2016. november 18.

Együttműködik a GVH és az MPRSZ

A cél a szemléletformálás – áll a partnerek portálunkhoz eljuttatott közleményében.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) között létrejött megállapodás célja, hogy támogassa a gazdasági versenyre irányadó jogszabályok és etikai normák tiszteletben tartására törekvő, azokat a vállalati gyakorlatba ültető szemlélet erősödését - tudatták.

A GVH versenykultúra-fejlesztő és -terjesztő tevékenysége keretében elkötelezetten dolgozik azon, hogy tematikus oldalaival, kampányaival, jogalkalmazói eszközeivel elősegítse a vállalkozások, elsősorban a KKV-k ismereteinek növelését, ezzel is támogatva a versenyszabályok betartását. Az MPRSZ támogatja a GVH fenti céljainak megvalósítását, hozzájárulva a GVH információközvetítő tevékenysége intenzitásának növeléséhez - áll közleményükben.

Az együttműködési megállapodást a GVH részéről aláíró Tevanné dr. Südi Annamária, a GVH főtitkára kiemelte, a versenyjogi megfelelés nem pusztán jogszabályi kérdés, hanem egy attitűd, morális és etikai elkötelezettség, amelynek hiánya végső soron versenyhátrányt is eredményezhet.

A változáshoz azonban szemléletváltás és kultúraváltás is szükséges. Ezért fogadja örömmel a GVH az ezt ösztönözni szándékozó szervezetek ilyen irányú kezdeményezéseit, míg a maga részéről tematikus honlapjain, tájékoztató kampányain túl egyes jogalkalmazói eszközökkel is támogatja a megfelelésre törekvést szem előtt tartó vállalkozások munkáját. Örömünkre szolgál, hogy a ma aláírt megállapodás keretében közösen tehetünk mind a vállalkozások, mind a fogyasztók ismereteinek bővítéséért, a hazai versenykultúra fejlesztéséért – tette hozzá a GVH főtitkára.

Az MPRSZ egyik alapvető célkitűzése a PR szakma fejlesztése és hírnevének erősítése, működésének jogi és etikai megfelelőségi felügyelete és biztosítása. A GVH–MPRSZ együttműködés egy korábbi szakmai egyeztetés és beszélgetés eredménye. Célja, hogy a két szervezet közösen segítse elő a hazai PR szakma megfelelési törekvéseit verseny- és reklámjogi, valamint fogyasztóvédelmi témakörökben.

A hazai PR szakma etikus és versenyjogi törvényeknek megfelelő működése Szövetségünk egyik alapcélja. A GVH-val megkötött megállapodásunktól olyan konstruktív együttműködést várunk, amely mindkét érintett munkáját segíti. Az előzetes egyeztetéseket és a nyílt szakmai fórumot követően jövőre közös szakmai rendezvényekkel teremtünk értéket, és segítjük tagjaink munkáját – fogalmazta meg Lakatos Zsófia, az MPRSZ elnöke.

Hűvösre tette a hónaljas bandát az ACG és a Rexona

5 órája

Ellepték Budapest utcáit a hónaljas banda rabosítási fotói: Borzos „Kisbüdi” Alfonz, Potyka „Tócsa” Oszkár és Macskássy „Foltos” Félix a Rexona új termékének három legfontosabb termékelőnyére hívják fel a figyelmet.