2012. július 10.

Eladná a Ringier a Népszabadságot?

A HVG szerint megfordult a tárgyalások iránya: immár nem a maradék részesedés felvásárlásáról szólnak. A médiacég nem kommentálja az értesülést.

A HVG szerint megfordult a tárgyalások iránya: immár nem a maradék részesedés felvásárlásáról szólnak. A médiacég nem kommentálja az értesülést.

Visszakozna a Népszabadság felvásárlásától a Ringier, amely - ellentétben az eddigi tervekkel - korábbi tulajdonrészét is eladná a médiacégben - állítja a HVG. A lap szerint erről tárgyaltak Berlinben a Népszabadság tulajdonosai a Ringier mellett tanácsadóként dolgozó Gerhard Schröder volt német kancellár közvetítésével.

Mihók Attila, a Ringier magyarországi ügyvezető igazgatója, egyben a Népszabadság vezérigazgatója tavaly decemberben erősítette meg az MTI azon értesülését, hogy 70 százalék fölé rúgó részesedésük mellé megvásárolnák a Szabad Sajtó Alapítvány 27,7 százalékos részét, illetve az újságírók által birtokolt szűk 2 százalékot is.

Az utóbbi hetekben már tudni lehetett, hogy csak az utolsó lépések vannak hátra, s a szerződés elkészítésével párhuzamosan lezajlottak azok a szervezeti átalakítások, amelyek az integrációt hivatottak segíteni.

A HVG információi szerint ehhez képest gyökeres fordulat állt be a tárgyalások menetében: nemhogy megvennék a maradék tulajdonrészt, hanem szabadulnának az eddigitől is. A lap úgy véli, a fordulat a Ringier svájci központjánál következett be. Az ok nem ismert, a találgatások szerint az NMHH gyakorolhat nyomást a felekre. Mint ismeretes, a hatóság korábban - a térségben egyetlenként - megfúrta a kelet-európai Ringier-Axel Springer fúziót.

Mihók Attila a HVG megkeresésére annyit közölt, hogy nem kommentálnak piaci pletykákat. Annyit azonban megerősített, hogy a Népszabadság tulajdonosai folyamatos tárgyalásban vannak.