2017. április 24.

Elindult a legnagyobb jótékonysági ruhagyűjtő akció

Ötödik alkalommal indult útjára a jótékonysági program, amely az évek során Magyarország legnagyobb minőségi ruhagyűjtő akciójává vált.

Április 22-én, szombaton ötödik alkalommal indult útjára az Adok-Kapok Napok jótékonysági program. A Premier Outlet az Ökumenikus Segélyszervezettel összefogva május 14-ig várja a jó minőségű használt, tiszta ruhákat, játékokat és sportszereket a krízishelyzetben lévő gyermekek, családok részére. Az első felajánlást Wolf Kati, az akció védnöke tette.

„Büszkék vagyunk rá, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel karöltve egy olyan kezdeményezést hoztunk létre, amelyben több ezer adományozó vesz részt évről-évre. Tavaly megismétlődött a rekord, ismét 80.000 darab ruhaneműt adhattunk át a rászoruló családoknak, ami egy óriási siker. Reméljük, hogy idén is nagy mértékben tudunk majd segíteni!” – emelte ki Imre Csaba, a Premier Outlet igazgatója.

Az idei Adok-Kapok Napok egyik kiemelt feladata a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítése. „Adni jó. Főleg gyerekeknek. Szerintem ebben nincs semmi bonyolult vagy megfoghatatlan dolog, és az emberek érzik, hogy mennyivel jobb adni, mint azon az oldalon lenni, ahol kérni kell már” – mondta Wolf Kati énekesnő.

„Nagy öröm számunkra, hogy az Adok-Kapok Napok mára egy olyan összefogássá vált, melyre nagyon sok adományozó előre készül, év közben is gyűjtve a ruhadarabokat – tette hozzá Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. – A jó minőségű felajánlások komoly segítséget jelentenek Segélyszervezetünknek, mely évente rászoruló családok ezreinek nyújt segítséget a felzárkózáshoz.”

Az elmúlt évek során számos híresség csatlakozott a jótékonysági akcióhoz: Wolf Kati mellett többek között Dobó Kata, Orosz Barbara, Dombóvári Vanda és Gönczi Gábor is a program mellé állt. Idén Wolf Kati akasztotta be az első felajánlást az Adok-Kapok Napok megnyitóján a Premier Outlet 106-os üzletében, amely a következő hetekben adománygyűjtő ponttá alakul át.

A felajánlásokat április 22-től május 14-ig, hétfőtől vasárnapig lehet leadni az adománygyűjtő ponton. A biatorbágyi outletközpont az adományozók segítségét közel egy héten keresztül felhasználható, akár 70% kedvezményre jogosító kuponokkal köszöni meg.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.