2018. október 18.

Elindult az Artvertising fesztivál divíziója

Az új divíziót Vince Orsolya Eszter irányítja, a szakember több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik.

„A koncepciótól a megvalósításig, vagy inkább a bontásig maximális élmény, és elégedettség – ez a jelszava a fesztivál divíziónknak. Tudatos döntés volt, hogy ezen a területen is erősítünk, felismertük ugyanis, hogy a fesztivál szervezés speciális tudást, szakértelmet, kiterjedt kapcsolati tőkét igényel, és nekünk megvannak a megfelelő szakembereink, minden megbízást a legmagasabb színvonalon tudunk teljesíteni. Ügynökségünk jövőre 10 éves lesz, azt a célunk, hogy addig a legfontosabb tervezett bővítéseinket megvalósítsuk, és biztosítsuk ügyfeleink teljeskörű kiszolgálását.” - fogalmazott Nagy Gergely, az Artvertising ügyvezető igazgatója.

Vince Orsolya Eszter 2017-ben érkezett az Artvertisinghoz. „2006-ban az első SZIGET-es munkám során szerettem bele a fesztiválokon való brand-eket népszerűsítő kitelepülések szervezésébe és megvalósításába. A munkám nagyon sokrétű, de a legfontosabb, hogy az ügyfelek egy számukra környezet-idegen terepen, ahol a márkájuk is kilép a komfortzónájából, a lehető legnagyobb biztonságban legyenek minden tekintetben. Mi minden folyamatot aprólékosan kidolgozunk, kiemelt figyelemmel kezelünk, így már a tervezési időszakban felkészülünk a szükséges hatósági engedélyek beszerzésére, és ezeknek megfelelően alakítjuk a szembeötlő, látogatottsági arányokat növelő megjelenéseket. Ügyfeleink ezt értékelik, teljes mértékben támaszkodnak ránk” – összegezte a szakma iránti elkötelezettségét.

Munkában az ÖRT új főtitkára

3 órája

Gerendi Zsolt több mint húsz ügynökségi területen eltöltött év után döntött a váltásról, majd csatlakozott az ÖRT csapatához. Fazekas Ildikó az igazgatói feladatokat látja el.

Globális hálózatot alapított a HG Media

9 órája

Magyarországon eddig példa nélküli attrakcióval próbálják visszatornászni magukat a lejtmenetből a kormányzati kommunikációs bevételektől megfosztott reklámosok - írja a 24.hu.