2019. április 09.

Elkészült a Ivan & The Parazol és a MONYO Brewing közös söre

A zenekar és a kisüzemi sörök zászlóshajója, a MONYO Brewing közösen mutatta be az Ivan & The Parazol negyedik nagylemezéhez készített sörét.

„A sörkülönlegességek kedvelőjeként és fogyasztójaként a zenekar már nagyon régen szeretett volna valamilyen ehhez hasonló együttműködést egy főzdével. A MONYO Brewing több szempontból is a legjobb lehetőségnek bizonyult. Alapvetően szerettük volna, ha a lemez köré egy olyan kíséret kerül, ami az összes érzékszervet igénybe veszi: a zene a fülnek, a klipek és fotók a szemnek, az ízlelőbimbóknak pedig egy saját sör” - fogalmazott közleményben Vitáris Iván, a zenekar frontembere. Sok közös ötletelés után végül a Brut Ale-ra esett a választás.

„A 2018-as sztárstílus, a Brut Ale egy teljesen új sörtípus, ami az Egyesült Államok nyugati partjáról ered, egész pontosan San Fransiscóból. Egy fajta válasz az utóbbi évek egyik legnagyobb durranására a ködös és juicy keleti-parti New England IPA-kra. A Brut Ale elnevezés egyébként a sör szárazságára utal. Különböző technikák és metódusok segítségével a sört csontszárazra erjesztik a sörfőzők. A végeredmény pedig leginkább egy Extra Brut Champagne-ra hajaz, így innen kapta a nevét a stílus” - segít megérteni a sör szakmai hátterét Németh Antal, a MONYO Brewing sörfőző mestere.

A pezsgős hatás egyébként egyben utalás is az új Parazol album borítójára, emellett a lemezt is a nyugati parton rögzítették, a legendás Los Angeles-i EastWest stúdióban. „Az alapból is különleges főzetet a rengeteg belekerülő valódi eper (200kg) bolondítja meg. Ettől lesz benne egy olyan kettősség, mint magában a lemezben. Édes, de mégis savanyú, világos, de nem átlátszó, erős, de mégis könnyed, így szülelett az Exotic Post Traumatic” - tette hozzá Iván, aki egészen az elejétől a végéig részt vett a közös sör megalkotásában, a recepttől a címkéig bezárólag.

A MONYO Brewing-tól egyébként sem állnak távol az együttműködések. Tavaly például a Quimby-vel dolgoztak együtt, de főztek már sört a székesfehérvári püspöknek, Bogdán Ádámnak, a magyar labdarúgó-válogatott kapusának, illetve neves borászokkal is kooperáltak már.

Az Exotic Post Traumatic epres Brut Ale-ből 2000 liter készült összesen, csapolva és üveges formában is megtalálható lesz országszerte. Az új albumot május 3-án az Akvárium Klubban mutatják be Ivánék.

Ki fogja vezetni a céget?

13 órája

Mi lesz, ha valami váratlan történik velünk? Mi lesz a megteremtett értékeinkkel, vagyonunkkal és a céggel? Biztonságban van a család, a vagyon? A cég tovább tud majd működni zavartalanul?