2016. március 10.

Februári olvasmányélmények

A Bookline februári toplistájából kiderül, hogy a helyesírás még mindig sokakat foglalkoztat, a színezés továbbra is színt visz a szürke hétköznapokba, a pszichológiai tanácsok pedig mindig jól jönnek.

A Bookline sikerlistáját a szeptemberi megjelenése óta időről időre meghódítja a magyar helyesírás szabályainak 12. kiadása. Februárban újra első lett a listán a minden magyar szó helyes írásának szószedete, ami 182 napja szerepel a Top50-ben. A könyv megjelenésekor bizonyára kevesen jósoltak volna ekkora sikert a szabályok gyűjteményének, az eladott magas példányszám mögött bizonyára az áll, hogy követni akarjuk a sokszor talán nem is észszerű változásokat a helyesírásban.

Második helyre került Szabó Péter magánkiadásban megjelent Állj félre a saját utadból! című könyve, ami az önszeretetre tanít. Szabó szerint meg kell szeretnünk saját magunkat ahhoz, hogy az életünkben boldogok és sikeresek legyünk.

A 2015-ös év legnagyobb sikere lett a felnőttszínező és azon belül is Johanna Basford alkotásai. A Titkos Kert – Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal című könyvét egyszerűen nem lehet lerobbantani a toplistáról. Elképzelhető, hogy a nagy siker miatt azok is beadják a derekukat, akik az elején butaságnak tartották a felnőttszínezőket. A Titkos Kert a 3. a listán, és rekordideje, 269 napja szerepel a Top50-ben. Basford további két, új színezője is sikerlistás: 6. helyen találjuk a Kincses Óceánt és 7. a Bűvös erdő – Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal.

Negyedik helyre került Elaine Mazlish és Adele Faber gyereknevelést segítő könyve: a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje gyakorlati tanácsokat ad a sikeres szülő-gyerek kapcsolathoz, abban segítik a szülőket, hogy hogyan segítsék a gyerekeiket a negatív és pozitív élmények feldolgozásában. A gyerekek és szülők hétköznapjait könnyíti meg az Aludj el szépen, Bendegúz!, Carl-Johan Forssén Ehrlin mesekönyve, ami megjelenése óta kitartóan a toplista szereplője.

A gasztrokönyvek sikere is töretlen. Steiner Kristóf a Kristóf konyhájában, ami a 13. helyen szerepel a Bookline listáján, 108 receptet állított össze, szenvedélyes szakácsoknak és kezdő konyhatündéreknek. A Főzzünk olaszul blog szerzője, Vrábel Kriszta könyvét is szerették februárban az olvasók, a 160 grammos szénhidrátdiéta új szereplőként 18. lett a listán. Új könyve, a receptgyűjtemény második része is toplistás, 21. helyen szerepel a listán.

A szépirodalmi művek közül Paula Hawkins A lány a vonaton című regénye, 307 napja a Bookline lista élmezőnyében található, most a 14. helyen szerepel. A könyv, ami külföldön is hasonló sikereket ért el és amiről már mindenki hallott, az e-könyves sikerlistán is toplistás: januárban és februárban is első helyezett volt.

Bárki bármit mondhat, szeretjük a verseket és van igény a minőségi költészetre. Ezt mutatja Lackfi János és Szabó T. Anna felelgetős, egymást néha cikiző, de mindig szerető verseinek sikere, amik a Facebook-hírnév után, most már könyvben is olvashatók. A Verslavina – A nő meg a férfi című alkotás üdítő színfolt és egy improvizációs asszociációfolyam eredménye.

A legsikeresebb e-könyvek között továbbra is listás, ráadásul a második helyen szerepel, a tavalyi év bombasikere, E. L. James: Grey – A szürke ötven árnyalata Christian szerint, az Ötven árnyalat sorozat új része. Továbbra is töretlen Gárdos Péter örök szerelmet hirdető regényének sikere, a Hajnali láz 3. az e-könyvek között és 8. a nyomtatott könyvek listáján.

Borsa Brown könyveiből három is sikerlistás, a szenvedéllyel átitatott regényeket ott találjuk a legsikeresebb e-könyvek között. A maffia ölelésében, A maffia szívében és Az Arab történeteivel igazán kiszakadhatunk a hétköznapok monotonitásából.

Jelentős előrelépés az éghajlatért indított perben

1 órája

Kilenc család indított pert az Európai Parlament, valamint az uniós tagállamok kormányait tömörítő Európai Tanács ellen amiatt, hogy az EU éghajlatvédelmi jogszabályai nem védik meg az emberi jogaikat.