2017. augusztus 01.

Félhónap az új kampányidőszak a citylightoknál

Az ügyféligényekhez és a nemzetközi trendekhez igazodva a korábbi egyhónapos periódus helyett félhónapra foglalhatóak le a citylight plakátok október elsejétől – jelentette be a JCDecaux Hungary Zrt.

Rugalmasabb konstrukcióra vált a citylight plakátok (CLP) esetében Magyarország piacvezető outdoor médiacége, a JCDecaux, hiszen az ún. „félhavisítással” a világ más országaihoz hasonlóan gyorsabb átfutású, nagyobb darabszámú kampányok lesznek elérhetőek. Emellett, az új konstrukcióval minden eddiginél jobban kiszolgálható majd az a növekvő kereslet, amely az október elején életbe lépő törvényi változás miatt vélhetően a citylightok piacán jelenik meg.

„Ősztől várhatóan átrendeződik az outdoor piac, ezért az ügyféligények maximális kiszolgálása érdekében, igazodva a nemzetközi gyakorlathoz, félhavi szakaszokban lehet majd a citylightokon hirdetni” – mondta el Szelei Szilárd, a JCDecaux Hungary Zrt. társ-vezérigazgatója.

A társ-vezérigazgató hozzátette, hogy az új rendszer modernizációjának részeként a plakátokat már akár két nap alatt is ki tudják cserélni, ezzel is biztosítva a hirdetőknek a kampányok közötti gyors váltásokat.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2 napja

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.