2010. július 24.

Fut a német szekér

Elindult felfelé a német tévés és rádiós reklámpiac – örvendeztet meg most közzétett prognózisával a szakági szövetség.

Elindult felfelé a német tévés és rádiós reklámpiac – örvendeztet meg most közzétett prognózisával a szakági szövetség.

A VPRT a kereskedelmi rádióknál 2,3, a tévéknél 4 százalékos hirdetésipiac-növekedést vár, s még ennél is nagyobb bővüléssel számol két területen. A fizetős tévészolgáltatás esetében 5,4, a teleshoppingnál 10 százalék körüli plusz prognosztizálnak. Mindezeket a következtetéseket annak a körkérdésnek az eredményéből vonták le, amelyet első alkalommal tett fel a szakmai szereplőknek a szervezet. A válaszadók ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is: a 2008-es gyengélkedés miatt viszonylag alacsony bázissal hasonlítják össze a mostani számokat.

Mindez az abszolút számok nyelvén azt jelenti, hogy a tévés ágazat nettó reklámbevétele éppen csak meghaladja a három és félmilliárd eurót, míg a rádiósé pár millióval lépi át a félmilliárdos határt. A fizetős tévék piaca így 1,2, a teleshopping-részesedés pedig 1,2 milliárd euró körül alakulhat az idén Németországban.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2 napja

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.