2013. január 18.

Globális terjeszkedésben a Lewis PR

Az ügynökség bejelentette új, globális terjeszkedési tervét, mely tíz új iroda megnyitását jelenti a következő két évben.

Az ügynökség bejelentette új, globális terjeszkedési tervét, mely tíz új iroda megnyitását jelenti a következő két évben.

A vállalat kiemelt hangsúlyt fektet olyan gyorsan fejlődő régiók bevonására mint Brazília, Oroszország, India és Kína, de a célországok között szerepel Mexikó, Indonézia, Dél-Korea és Törökország is. A legtöbb új iroda megnyitása Ázsia és Latin-Amerika területén várható.

Ezzel párhuzamosan az ügynökség számos más kezdeményezést is indított a globális növekedésért, amelynek részét képezik az akvíziciók, szenior szakemberek folyamatos toborzása, valamint a globális szolgáltatási portfólió bővítése is.

- A gazdasági helyzet egy darabig még biztosan bizonytalan marad, cégünk számára azonban ez a terjeszkedés ideje. Az elmúlt 17 évben folyamatosan növekedtünk, a jelenlegi beruházásokkal pedig ezt a tendenciát szeretnénk megtartani - mondta Chris Lewis, a Lewis PR alapító-vezérigazgatója.

A cég első és legfontosabb célja, hogy a következő két évben megnyissa tíz új irodáját, amelynek első állomása Bangalore. Az indiai város irodája Cijo Mathew vezetésével a vállalat ázsiai-csendes-óceáni pozícióját szeretné megerősíteni, hasonlóan a cég szingapúri, hongkongi és ausztráliai irodáihoz.

- Azokra a piacokra összpontosítunk, amelyekben ügyfeleink a leginkább érdekeltek. Ezért a legtöbb új irodánkat olyan piacokon tervezzük megnyitni, ahol nincs helyi partnerkapcsolatunk más ügynökségekkel. Nem titkolt célunk, hogy nemzetközi szinten vezető szerepet töltsünk be a digitális kommunikációs szolgáltatásokban. Ez a lépés nem csak az ügyfelek számára nyújt kiváló lehetőségeket, de a saját szakembereinknek számára is - mondta Andres Wittermann EMEA és APAC régiókért felelős elnök.

Címkék: lewis terjeszkedés

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.