2017. november 30.

Hálózatfejlesztések és árcsökkenés

A Gazdasági Versenyhivatal elfogadta a UPC Magyarország vállalását.

A GVH a 29-es (Monori központú) számozási körzetben nyújtott internetes szolgáltatási feltételeket (árazási és műszaki paramétereket) vizsgálta. A UPC már az eljárás vizsgálati szakaszában (2016 áprilisában) érdemi árcsökkentést hajtott végre a teljes

29-es körzetben, majd kötelezettségvállalási nyilatkozatot is tett, amelyet a GVH visszajelzései alapján több alkalommal módosított.

A GVH a vállalkozás számára kötelezettségként írta elő, hogy a UPC vállalásai alapján

1. hálózatfejlesztéseket hajtson végre a 29-es számozási körzetben 12 településen (Csévharaszt, Hernád, Káva, Monorierdő, Nyáregyháza, Örkény, Pánd, Pusztavacs, Táborfalva, Tatárszentgyörgy, Újlengyel és Vasad) 2017. december 31. és 2019. június 30. között;

A fenti településeken a GVH vizsgálata szerint vagy nincs jelen más vezetékes hálózattal rendelkező versenytárs, vagy – a versenytárs személye, piaci potenciálja és a UPC piaci részesedése alapján – mérsékelt a UPC által érzékelt versenynyomás erőssége. A vállalt fejlesztéseket a UPC egyes településeken a szükséges önerő mellett részben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt pályázati forrásokból, másutt kizárólag saját forrásaiból hajtja végre, összességében több mint 1 milliárd forintos költséggel.

2. biztosítsa, hogy a fejlesztések eredményeként létrejövő hálózatok minőségi és árazási feltételei ne legyenek rosszabbak az országos szolgáltatási feltételeinél, és, hogy ügyfelei e hálózatokhoz (beleértve a hűségidővel rendelkezőket) többletköltség nélkül, a UPC szokásos bekötési folyamata alapján tudjanak csatlakozni;

3. tartsa fenn a – 2016. áprilisban bevezetettekhez képest is – kedvezőbb árakat a hálózatfejlesztéssel érintett 12 településen jelenleg még elérhető (és a kiépíteni vállalt hálózatoknál rosszabb minőségű) ADSL internet szolgáltatására mindaddig, ameddig utóbbi az adott településen még elérhető a vállalt hálózatfejlesztést követően, Pilis és Tápióság településeken pedig legalább 2022. december 31-ig.

A fenti vállalásokhoz kapcsolódóan a UPC feladata az érintett fogyasztók megfelelő tájékoztatása, valamint az egyes teljesítési lépések igazolása is a GVH számára - írják.

Egy kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálásakor a GVH elsődleges célja a közérdek hatékony védelmének biztosítása. Kötelezettségvállalással hatékonyabban érhető el, hogy a vállalkozás összhangba hozza magatartását az alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekkel. A GVH a döntés meghozatalakor értékeli a kötelezettségvállalás elfogadása mellett és ellen szóló körülményeket, figyelemmel az érintett piac sajátosságaira - olvasható a közleményben.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.