2017. szeptember 07.

Három konkurensét is megvette a Szallas.hu

A csakutazas.hu, a nemaradjle.hu és a sporoljvelem.hu oldalakat vásárolta fel a cég.

A GKI Digital 2017 áprilisában készített kutatása alapján a hazai kedvezményes szálláscsomagokat kínáló kuponos oldalak forgalma 2016-ban kb. 8,1 milliárd forintot tett ki. A Szallas.hu csoporthoz tartozó Szallasguru.hu egyike a meghatározó piaci szereplőknek, részesedése mintegy 20 százalék volt tavaly. „Határozott célunk, hogy a hazai online szállásközvetítői szegmens mellett az akciós utazások piacán is első helyet szerezzünk. Bár a Szallasguru.hu forgalma évről évre dinamikusan növekszik, úgy ítéltük meg, hogy a folyamatot akvizíciók révén gyorsítjuk fel, melyet kizárólag saját tőkéből finanszírozunk" – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Kft. ügyvezető igazgatója.

A 2017. augusztus 31-ével lezárult tranzakciókban a Szallas.hu a diszkontáras közvetítői piac három szereplőjét akvirálta, melyek 2016-ban együttesen közel 1 milliárd forint értékben adtak el akciós szálláshelyeket. A sporoljvelem.hu-t a cég már a Szallasguru.hu oldalba integrálta, míg a nemaradjle.hu és a csakutazas.hu szolgáltatások továbbra is saját arculatukkal, márkanevüket megőrizve, de már a Szallas.hu informatikai infrastruktúráján érhetők el. „A nemaradjle.hu és a csakutazas.hu esetében azért döntöttünk a brand továbbvitele mellett, mert már jól bevezetett, erős márkákról van szó, jelentős ügyféltáborral és aktív közösségi jelenléttel" – tette hozzá Szigetvári József.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.