2013. december 21.

Index: eladták a TV2-t

A hírt már régóta rebesgette a piac, az Index szerint maga a vezérigazgató a vevő. Hivatalos közlemény még nincs.

A hírt már régóta rebesgette a piac, az Index szerint maga a vezérigazgató és a gazdasági igazgató, illetve a mögöttük álló, meg nem nevezett befektetők a vevők. Hivatalos közlemény még nincs.

Az Index értesülése szerint a TV2 vezetése hivatalosan bejelentette a dolgozóknak, hogy az eddigi német tulajdonos, az ProSiebenSat1-csoport eladja az országos kereskedelmi csatornát. Az Index információi szerint Simon Zsolt azt mondta, hogy ő maga vette meg a csatornát a TV2 gazdasági igazgatójával Yvonne Dederickkel közösen. Azt az Index szerint a vezérigazgató is elismerte, hogy nincs ekkora magánktőkéjük, de hogy milyen befektetői csoportokkal működik együtt, azt nem árulta el munkatársainak sem, csak azt, hogy magyarokról van szó. A vételár tízmilliárdos nagyságrendű lehet, de erről sem esett szó. A TV2-től hivatalos kommunikáció ezidáig nem érkezett.

Arról, hogy kinek a kezébe kerül a tévétársaság, régóta folytak a találgatások. Volt szó az annak idején az RTL Klubbal is próbálkozó Infocenterről, a Viasatot tulajdonló MTG-ről, legutóbb pedig a kínai érdekeltségek mögé búvó magyar befektetőket dobta be a pakliba a Figyelő. A Kreatív hosszabb cikket szentelt korábban a találgatásoknak, ezt itt érhető el. Hogy ténylegesen ki áll a két felsővezető mögött, azt nem tudni.

Amint megérkezik a hivatalos információ is, akkor egy bizonytalansággal kevesebb lesz a piacon. A Kreatív decemberi médiás konferenciáján egy szurkálódásoktól sem mentes médiacégvezetői kerekasztalon elhangzott: gondot jelent az az instabilitás, amelyet a régóta húzódó adás-vételi ügyek hordoznak magukban. A TV2-ügy mellett a Sanoma Media értékesítése és a Ringier-Axel Springer fúzió húzódik már hosszú idő óta. E beszélgetésen ugyanakkor az is elhangzott, hogy a bejelentések után (bármikor is történjenek azok) még jó idő, míg ténylegesen "történik valami", azaz új pályára állnak a társaságok, tehát közvetlen hatással a piacra legkorábban 2015-ben lehetnek.Ugyanezen az eseményen Incze Kinga előadásában azt mondta: a top100 médiacég volumenének harmada "placcon van", azaz potenciális eladási célpont.

A TV2-csoport 2012 szeptemberében mutatta be az új stratégiáját. Ekkor három éves időtávra határoztak meg elérendő eredményeket, ehhez a ProSiebenSat.1-csoport kétszámjegyű milliárdos összeget rendelt hozzá. A TV2-t üzemeltető MTM-SBS egyébként 14,239 milliárd forintos bevétellel zárta a 2012-es évet, szemben a 2011-es 16,264 milliárd forinttal. Eközben az üzemi eredmény -6,145 milliárd forint volt, szemben a 2011-es -7,910 milliárddal. Az adózott eredmény -6,707 milliárd forintot tett ki a 2011-es -8,947 milliárd után. A számok alapján a társaság erőteljesen mérsékelte a kötlségeit, de ez annyira volt elegendő, hogy a veszteségekből faragjanak.

A ProSiebenSat.1-csoport nem csupán itthon válik meg az érdekeltségeitől, hanem a sokkal erősebb és perspektivikusabb skandináv piacokon is. Ott a Discovery Communications összesen 12 dániai, finn- és svédországi, illetve norvégiai televíziós hálózatot, valamint vezető rádióadót és digitális brandet vett át a németországi székhelyű médiaháztól.

Idén júliusban aztán magának az anyacégnek a lehetséges értékesítéséről is hír érkezett. Akkor a ProSiebenSat.1-csoport közgyűlése megszavazta a részvénystruktúra átalakítását, ami szabaddá tette az utat a KKR és a Permira többségi részesedésének apadása előtt. A tranzakció lényege az, hogy a két társaság összesített tulajdoni aránya 88-ról 44 százalékra eshet. További részleteket nem lehetett tudni, azt azonban igen, hogy a lépéstől többek között azt várták, hogy a menedzsment nagyobb mozgástérhez jusson.