2018. március 19.

Javul a biztosítók megítélése

2017 Ügyfélbarát Biztosítója: az Aegon és a Signal Iduna is megtartotta első helyezését.

A kis- és közepes biztosítók kategóriájában a Signal Iduna második éve, míg a nagy biztosítók között az Aegon immár harmadik éve őrzi „Az Év Ügyfélbarát Biztosítója” díjat. A Netrisk.hu harmadszorra meghirdetett közönségszavazásán mintegy 280 ezer értékelés érkezett közel 40 ezer ügyféltől, melyek alapján a nagy biztosítók közül az Allianz és a K&H, míg a kis- és középkategóriában a Wáberer és a Genertel biztosítók szereztek további dobogós helyeket.

A nagy biztosítók közé a díjbevételük alapján legalább 5 százalékos, míg a kis- és középbiztosítók körébe az ez alatti piaci részesedéssel rendelkező társaságok kerültek. Mivel egy ügyfélnek több biztosítónál is lehet szerződése, a résztvevők több biztosítót is értékelhettek 1 és 5 közötti osztályzataikkal.

2017 Ügyfélbarát Biztosítója díjazottak

„Az ügyfelek az értékelt biztosítókat átlagosan 3,40-os értékre osztályozták, ezen belül a nagy biztosítók átlaga 3,41, míg a kisebbeké 3,32 volt – ismertette az eredményeket Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Természetesen van még tere a további fejlődésnek, de tény, hogy immár harmadik éve érezhetően és folyamatosan javulnak az osztályzatok. Két éve még 3,22 volt az átlag, ami tavaly már 3,35-re emelkedett, és ezt követte most egy további 5 századnyi javulás. Ezek alapján úgy véljük, hogy a biztosítási piac üzleti kultúrájában egyre nagyobb hangsúllyal jelenik meg az ügyfélközpontú szemlélet, megfelelve a Magyar Nemzeti Bank ez irányú törekvéseinek is.”

A válaszadók a legelégedettebbek az egyes biztosítók termékkínálatával (3,49), illetve az ügyfélszolgálatok teljesítményével voltak (3,47). Vélhetően az eleve negatív kontextusnak is köszönhető, hogy a kárrendezés folyamata kapta a legalacsonyabb osztályzatot (3,27), és hűséges ügyfelek pozitív megkülönböztetését is sokan hiányolják (3,28). Bár a felmérés a teljes biztosítási piacra nem reprezentatív, az elmúlt három évben beküldött közel 800 ezer válasz mindenképpen hiteles, irányadó információt közvetít, melynek rá vonatkozó részleteit a Netrisk.hu valamennyi érintett biztosítóval megosztja az idei évben is - írják.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.