2016. augusztus 11.

John Lewis: kell a tévé

Az érzelmes reklámjairól elhíresült brit áruház továbbra is hisz a tömegmédiában.

A John Lewis 2011 óta minden karácsonykor megjelenik egy érzelmekre ható reklámfilmmel, mely „az átgondolt ajándékozás otthona” ötletre épül. A vásárlók és a szakma is minden évben várja már az új filmet, amely önálló életre kel a videómegosztókon és szerzett média terén is kiváló eredményeket tud felmutatni.

Ennek ellenére a márka és az ügynökség is hisznek abban, hogy csak digitális eszközökkel nem tudnák elérni ugyanezeket az eredményeket, így a 4 millió angol fontos költségvetésből a televíziós megjelenésre is áldoznak. Tavaly végül 1,2 milliárd elérésig jutottak, ami 0,3 centes költséget jelent elérésenként. „Ezt küzdelmes lenne csak digitális csatornákon elérni. Ez a televízió ereje és a vásárolt média ereje. Tágabb értelemben úgy tekintünk atévéreklámra a tervezés során, mint egyfajta kulturális eseményre” – mondja Dom Boyd, a kampányt készítő adam&eveDDB stratégiai vezetője.

(Forrás: Warc)

Magyarországon startol az UNICEF új programja

17 órája

A Youth Challenge egyfajta „szociális start-up”, amely hátrányos helyzetű fiatalok csoportjait vonja be abba, hogy dolgozzanak ki innovatív megoldásokat az őket leginkább foglalkoztató problémákra.