2018. március 20.

Karrier tanácsadó programot indít a Vodafone

A magyar fiatalok kétharmada nem részesül megfelelő karrier tanácsadásban.

„What will you be?” néven indította el a Vodafone egyedülálló nemzetközi, a jövő állásaival foglalkozó programját. Ennek célja, hogy 18 országban – köztük Magyarországon – 10 millió fiatalnak nyújtson karrier tanácsadást és tréning anyagokat digitális témában. A Vodafone digitális készségekkel és munkakörökkel foglalkozó programja saját kategóriájában a világ legnagyobb kezdeményezésének számít.

Ezzel párhuzamosan a Vodafone azt is bejelentette, hogy jelentősen növelni kívánja azon fiatalok számát, akik a vállalatnál lehetőséget kapnak rá, hogy közvetlenül szerezzenek tapasztalatot digitális munkakörnyezetben. A vállalat világszerte bővíteni fogja meglévő gyakornoki és frissdiplomás programjait, 2022-re akár százezer fiatal elérését megcélozva.

A két bejelentésére azzal egy időben került sor, hogy a Vodafone közzétette annak a kiterjedt nemzetközi közvélemény-kutatásnak az eredményét, amely arra adott választ, mennyire gondolja magát felkészületlennek a 18-24 év közötti korcsoport a digitális gazdaságban való részvételhez, annak ellenére, hogy ők képviselik az első, már ’digitálisnak született’ generációt.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organisation - ILO) becslése szerint több mint 200 millió fiatal vagy munkanélküli, vagy van munkája ugyan, de szegénységben él. Sok országban, amelyben a Vodafone is jelen van, rekordmagasságú a munkanélküliség a fiatalok körében: az olaszországi 38 százaléktól és a spanyolországi 39 százaléktól kezdve egészen a görögországi 47 százalékig vagy a Dél-Afrikában mért 53 százalékig. Korábbi tanulmányok rámutattak arra is, hogy amennyiben egy fiatal a tanulmányai befejezése után hosszabb ideig nem talál munkát, az egész élete során negatívan befolyásolhatja az önbizalmát, az önmagába vetett hitét és az általános jóllétét.

Paradox módon a fiatalok körében mért munkanélküliség aközben emelkedik, hogy a legkülönfélébb szektorokat képviselő, különböző méretű vállalkozások számára problémát okoz a jövőbeli növekedés szempontjából kritikus fontosságú digitális technológiai munkakörök széles skálájának betöltése. Az Európai Bizottság becslése szerint 2020-ig mintegy félmillió digitális munkakör marad betöltetlen az Európai Unióban.

A fiatalok bevonása a munka világába

Az elmúlt év során a Vodafone szakpszichológusokkal, karrier tanácsadókkal és oktatási vállalkozásokkal közösen dolgozott ki egy okostelefon-alapú szolgáltatást, a ‘Future Jobs Finder’-t, amely egyszerű, mégis átfogó módon teszi lehetővé a fiatalok számára az új készségekhez és foglalkoztatási lehetőségekhez való hozzáférést a digitális világban.

A ‘Future Jobs Finder’ első lépésben egy gyors pszichometriai tesztsorozaton vezeti végig a felhasználót, amelynek célja az egyén adottságainak és érdeklődési körének felmérése, majd ezek összepárosítása a digitális területek közül számára legmegfelelőbb munkakörökkel. Második lépésben az alkalmazás a felhasználót a saját környezetében található, konkrét munkalehetőségekhez irányítja, beleértve a Vodafone-nál elérhető álláslehetőségeket is. A felhasználók ezenfelül releváns online digitális készségfejlesztő tréninglehetőségeket is el tudnak érni, köztük számos díjmentes kurzussal. A tesztek kitöltését követően a felhasználók egy összefoglalót is kapnak készségeikről és érdeklődési körükről, amit szakmai önéletrajzukban is felhasználhatnak, vagy amikor éppen egy állásra jelentkeznek.

A fiatalok bevonása a Vodafone életébe

Vezető technológiai vállalatként a Vodafone erős, a fiatalok által is elismert munkáltatói márkával rendelkezik. Mind a 26 országban, ahol a Vodafone jelen van, kiválóan működő gyakornoki és friss diplomás programokkal rendelkezik, valamint számtalan szakmai programot szervez, köztük például kódolói tanfolyamot középiskolás lányoknak. Az elkövetkezendő öt év során a Vodafone világszerte megduplázza, összességében százezerre emeli azon lehetőségek számát, amelyek keretében a 25 év alatti fiatalok kipróbálhatják a munka világát. A Vodafone 33 évvel ezelőtti megalapítása óta ez a kezdeményezés számít a legjelentősebb elköteleződésnek a fiatalok oktatása és fejlesztése iránt.

Támogatás nélkül, bizonytalanságban: a fiatalok és a digitális gazdaság

A Vodafone megbízására a YouGov közvélemény-kutató cég 15 országban kérdezett meg hatezer 18 és 24 év közötti fiatalt jövőbeli karriercéljaikról és aggodalmaikról. A magyar fiatalokat is bevonó Vodafone-YouGov ’Az iGeneráció helyzete’ című felmérés megállapításai az alábbiakat tartalmazzák:

• A megkérdezett fiatalok több mint kétharmada (67%) úgy nyilatkozott, hogy alig vagy egyáltalán nem részesült karrier tanácsadásban a tanulmányai alatt vagy azok befejezése óta. Magyar viszonylatban ez a megkérdezettek kétharmadára igaz.

• Azok közül, akik részesültek karrier tanácsadásban, csupán 15 százalék nyilatkozott úgy, hogy a kapott tanács kiterjedt az inkább a jövőorientált, digitális munkakörökre is; 38 százalék úgy érezte, hogy az általa kapott tanács csakis a hagyományos, nem digitális szerepekre korlátozódott, 22 százalékának pedig az volt a véleménye, hogy ’elavult’ karriertanácsot kapott.

• A megkérdezettek több mint fele (56 százaléka, a magyar fiataloknak pedig 60 százaléka) úgy gondolja, hogy a generációja előtt álló legnagyobb kihívás az, hogy bármilyen jól fizető, állandó munkát találjon, és ez az arány a fiatal nők körében eléri a 64 százalékot.

• A megkérdezett fiatalok több mint egyötöde (23%) láthatólag teljesen elveszítette az önbizalmát: aggódnak, hogy még a legalapvetőbb munkakörök betöltéséhez sem rendelkeznek megfelelő készségekkel. A kutatás értelmében a magyarok fiatalok egyharmada ezzel szemben azt gondolja, hogy nem rendelkezik megfelelő készségekkel ahhoz, hogy élvezhető munkát találjon.

• A válaszokból ugyanakkor az is kiderült, hogy a magyar fiatalok optimisták a jövővel kapcsolatban: többségük úgy gondolja, hogy az életszínvonal javulni fog a következő 20 évben, illetve mindössze 15 százalékuk gondolja, hogy nem fog tudni magának saját otthont vásárolni.

Guy Ryder, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) főigazgatója a következőképpen fogalmazott a Vodafone kezdeményezésével kapcsolatban: „Üdvözöljük a Vodafone nagyon időszerű kezdeményezését. A digitális gazdaság hatalmas lehetőségeket rejteget a fiataloknak szóló minőségi munkalehetőségek megteremtésében, és abban, hogy a fenntartható működés és fejlődés katalizátorává váljon. Ezt a potenciált azonban csak akkor lehet kiaknázni, ha a fiatalok rendelkeznek a gyorsan változó gazdaság által megkövetelt készségekkel. Az olyan eszközök, mint a ’Future Jobs Finder’ a megfelelő irányba tudják terelni őket.”

Vittorio Colao, a Vodafone Csoport vezérigazgatója így nyilatkozott: „Egyetlen társadalom sem képes jól teljesíteni, ha fiataljainak jelentős része nem talál munkát. A történelem során az új technológiák számtalan iparágban mindig kiszorították a jól bevált szerepköröket, ezzel leszűkítve a munkalehetőségeket. Ahogy azonban a régi munkakörök megszűnnek, újak lépnek a helyükbe. Idővel minden munkahely digitalizálódik, ami egyre nagyobb keresletet teremt a technológiai készségek fokozatosan bővülő körére. Mi szeretnénk az új generációt összekötni a munka új világával.”

A ’What will you be?’ programról Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese elmondta: „A Vodafone-nál küldetésünknek tekintjük, hogy támogassuk a fiatalokat karrierjük elindításában és ezzel összhangban segítsük őket digitális készségeik fejlesztésében. A Magyarországon végzett YouGov kutatás rávilágított, hogy a megkérdezett fiatalok több mint kétharmada nem részesült megfelelő karrier tanácsadásban, egyharmaduk pedig úgy érzi, nem megfelelőek a készségei ahhoz, hogy élvezhető munkát találjon. A fiatalok ugyanakkor optimisták a jövővel kapcsolatban; ezt az optimizmust szeretnénk erősíteni, és segítséget nyújtani a pályaválasztásban, ezt a célt szolgálja a most elindított program.”

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.