2017. szeptember 04.

Keresik a legjobbakat

A marketinggyémánt védjegyekkel az előző év szakmailag legjobb KKV marketing kampányait, programjait kívánja elismerni.

A Magyar Marketing Szövetség feladatának érzi a kis- és középvállalkozások felkarolását. "A legtöbb szakmai díj nagyobb ügynökségek számára íródott, ezért is tartjuk fontosnak, hogy a kisebb ügynökségek is teret kaphassanak projektjeik, kampányaik díjazásához. Kötelességünknek érezzük a hazai marketingtevékenység színvonalának emelését, melyhez a pályázatok remek eszközül szolgálnak" – írják.

Minden olyan kis-és középvállalkozás pályázatát várják, mind ügynökségi, mind szolgáltatói oldalról, melyek 2016. január és 2017. október között jött létre és szakmailag profi marketingmegoldásokat valósított, valósítanak meg.

„Azért álltunk az Országos KKV Marketing Díj mellé főtámogatóként, mert hiszünk abban, hogy a hazai KKV-k szempontjából döntő jelentőségűek lehetnek azok a fórumok, megmérettetések, ahol előremutató ötletek születhetnek meg. Ezek az ötletek, gondolatok - magukon túlmutatóan – tudnak aztán arról „beszélni”, hogy a siker szempontjából meghatározó innovációs képesség, a megújulásra való hajlandóság, a rugalmas szemlélet valóban hasznosul és a cégeket érdemben előremozdító példákban ölthet formát" – mondta Diószegi Ágnes, a Magyar Telekom üzleti szegmensmarketing igazgatója.

James Bondot is megidézték a Bayer önkéntesei

8 órája

A Bayer Hungária Kft. édesvizeink megóvása érdekében elindította egész éven át tartó társadalmi felelősségvállalás programját Víz, kilenc, nyolc – Bayer Vizeinkért Program néven.