2016. március 28.

Kiderült, kik a legjobb magyar rapperek

A VIVA kezdeményezésére 30-nál több ismert rapper, neves zenei újságíró, menedzser és egyéb szakértő közreműködésével állították össze az ország hip-hop rangsorát.

A magyar hip-hop eddig még javarészt feldolgozatlan története a 80-as évektől eredeztethető, amikor a kezdeti amerikai hatást követően a hazai előadók is rátaláltak saját, sokszor társadalmi problémákat is feszegető hangjukra. A műfaj ezután is sokáig megmaradt szubkultúrának és zenei undergroundnak, amíg a lemezkiadók elzárkózásának véget vetett az internet elterjedése. Ezt a sokszínű, mozgalmas világot elevenítette fel a résztvevők megszólaltatásával és sok zenével, egyedi összeállításában a VIVA, megfejelve a valaha volt magyar rapperek ranglistájával.

Amerikában már jól ismert és közkedvelt platform, hazánkban azonban újdonságnak számít az a zenei rangsor, amit a VIVA mutatott be március 25-én. A Magyarország legjobb rappereiben az ország legismertebb és legelismertebb hip-hop zenei szakértői – előadók, újságírók, rádiósok és menedzserek – állították össze a műfaj hazai képviselőinek rangsorát, és a kétórás műsorban azt is elárulták, mi alapján döntöttek.

A rangsor:

15. Phat

14. Ganxsta Zolee és a Kartel

13. Ketioz

12. Zsolaa és a Faktorlabor

11. Animal Cannibals

10. Hősök

9. Funktasztikus

8. Siska Finuccsi

7. Mikee Mykanic

6. Bobakrome

5. Busa Pista

4. Sub Bass Monster

3. NKS

2. Bankos

1. Akkezdet Phiai

Címkék: viva tv zene toplista

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.