2014. február 18.

Komótosan nő a Springer

Növekedni akarnak, de korántsem mindegy, hogy ennek mi az ára – mondta el az Axel Springer első számú vezetője egy lapinterjúban.

Növekedni akarnak, de korántsem mindegy, hogy ennek mi az ára – mondta el az Axel Springer első számú vezetője egy lapinterjúban.

Mathias Döpfner a Wall Street Journalnak arról beszélt: tovább dolgoznak a digitális birodalmuk kiépítésén, ehhez pedig Németországon kívül is növekednie kell a társaságnak. Ugyanakkor nagyon figyelnek az árra, ahogy eddig is. Hogy valóban érdeklődnek-e a neves amerikai magazin, a Forbes iránt, arról nem kívánt nyilatkozni. „Az biztos, hogy nem kezdünk presztízsokokból trófeavadászatba az Egyesült Államokban” – jegyezte meg,

A Springer az utóbbi időben két tucatnál is több kisebb internetes vállalkozást vett át. Amit építenek, az az erős online tartalom birtokában értékesített digitális előfizetésre, illetve reklám-értékesítésre alapuló bevétel. A konszern digitális bevételei 2006-ban 24 millió, tavalyelőtt viszont már 1,1 milliárd eurót tettek ki.

Mindeközben több más laphoz hasonlóan a Der Standard is arról ír: már zajlanak befektetési bankokkal az első egyeztetések, amelyek eredményeként parkettre vihetik a Springer-papírokat. Nem az egész cég lenne a részvénykibocsátás alanya, csupán annak internetes apróhirdetési részlege. Még egyetlen pénzintézet sem kapott megbízást a folyamat levezénylésére, így a dolog a cikk szerint ez év második felében fordulhat élesbe.

A portfolióba olyan, Nyugat-Európában népszerű portálok tartoznak, mint a szakmunkásoknak és fehérgallérosoknak is állást kínáló StepStone, az Immonet ingatlanportál, vagy a francia ajkúak lakásgondjainak enyhítésével profitot termelő SeLoger.

Mentes gasztrofesztivált rendeznek Budapesten

1 napja

Minden ételallergiás szabadon és bátran kóstolhatja meg a számára legizgalmasabb gasztronómiai újításokat és kedvenc ételeit egy különleges kétnapos fesztiválon 2019. február 23-án és 24-én Budapesten.