2017. március 21.

Koraszülötteket támogat a NaturAqua

A lila szívvel jelölt kampányhoz Kozma Orsi és Pintér Adrienn is csatlakozott.

A NaturAqua célja, hogy a közel évi tízezer családot érintő koraszülés jelenségét felismerve hozzájáruljon a lehető legmegnyugtatóbb környezet biztosításához a terhesség 37. hete előtt született babák, szüleik és testvéreik számára.

Idén 13 koraszülött intenzív osztály, köztük első körben a Szent János Kórház, a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika koraszülött intenzív osztálya, valamint a Zala Megyei Szent Rafael Kórház osztálya alakul családbaráttá az együttműködés keretében.

Tavaly a Péterfy Sándor utcai Kórház, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház gazdagodott tárgyi adományokkal a NaturAqua jóvoltából, illetve támogatást kaptak a babák életminőségét javító olyan kezdeményezések, mint amilyen a Dániából indult, horgolt játékpolipokat, azaz koripokat készítő workshopok a KORE szervezésében. Az együttműködés keretében a KORE 16 koraszülött-osztályra juttatott takarókat, illetve kisméretű babaruhákat.

Az adományok jelentősen segítették az osztályok működését, és a megújult baba-mama szobáknak, illetve elektronikus eszközöknek köszönhetően az édesanyák a korábbinál sokkal több időt tölthetnek újszülötteikkel.

A kampány az idén új szimbólummal is kiegészül: lila szív jelöli a koraszülés jelenségére felhívó igyekezeteket.

A kampány arcai Pintér Adrienn (Ada), valamint Kozma Orsi, akik édesanyaként maguk is érintettek. Adrienn ikrei a 32. héten látták meg a napvilágot, és körülbelül egy hónapot töltöttek koraszülött-osztályokon. „Nagyon fontosnak tartom, hogy megkönnyítsük az édesanyák helyzetét a koraszülött-osztályokon töltött hetek, hónapok alatt. A NaturAqua adományainak köszönhetően az édesanyák jóval több időt tölthetnek gyermekeikkel, jelentősen enyhítve ezzel a tehetetlenség érzetén, amit én is átéltem ezalatt az időszak alatt” – mondta Adrienn.

Kozma Orsi ikrei a 34. héten születtek, és a 2 kg-os testsúly elérésig tartózkodtak koraszülött-osztályon. Az énekesnő közreműködését szintén a tehetetlenség motiválja, fontosnak tartja, hogy a gyermekeket megfelelő körülmények között, családbarát és jól felszerelt baba-mama szobákban gyógyítsák. „Büszke vagyok, hogy ennek a kezdeményezésnek a nagykövete lehetek és hozzájárulhatok ahhoz, hogy a Naturaquával és a KORE-val karöltve segíthessünk a koraszülött babáknak és családjaiknak” – tette hozzá.

Csalókra figyelmeztet a UPC

1 napja

Az elmúlt időszakban megszaporodtak a szolgáltatás átírásával kapcsolatos jogosulatlan visszaélések, amelyek során csalók élnek vissza a UPC nevével és ügyfeleinek jóhiszeműségével.