2018. január 25.

Körbeutazza a világot a Nemzet Szépe

A szépségverseny első királynője, Özer Nóra lett a a Miss Nation nagykövete. A budapesti lány ennek kapcsán utazza körbe a világot, élményeiről és tapasztalatairól pedig a közösségi felületein számol majd be.

Az első magyar tulajdonú nemzetközi szépségverseny, a Miss Nation fő irányadója a természetesség: a lányok csak szilikon, plasztikáztatás, piercing és tetoválás nélkül nevezhetnek a megmérettetésre. Emellett fontosnak tartják a nemzetek értékeinek bemutatását, és ezáltal gazdasági kapcsolatok kialakítását.

A verseny után már 16 országból érdeklődnek a világ minden pontjáról, a koordinációban pedig ezentúl komoly szerepe lesz az itthon Nemzet Szépeként megrendezett szépségverseny 2016-os, első koronázott királynőjének, Dr. Özer Nórának is, aki 2018-tól már hivatalosan a Miss Nation nagyköveteként képviseli a versenyt.

„Nagyon értékesnek és tisztának tartom a Nemzet Szépe gondolatait. Végre egy olyan szépségverseny, ahol a természetes szépséget helyezik előtérbe és nem a »csináltassuk meg az arcunkat ugyanolyan trendivé«külsőt. Indonézia, India, Jamaika, Görögország, Nigéria és még sorolhatnám az országokat, hiszen közel 16 országban van ott a Miss Nation mint potenciális rendezvény. Hatalmas megtiszteltetésként ért, hogy a Miss Nation nagykövete lehetek. Számomra ez nagyobb dolog, mint egy világversenyen nyerni, hiszen ez nemcsak egy évre szól. Ezúttal is szeretném megköszönni Felleg Vivien versenyigazgatónak a felkérést” - mondta Dr. Özer Nóra, aki új megbízása miatt nagyon sokat fog utazni.

„Egy nagyméretű világversenyről van szó és minden érdeklődő országba el fogok látogatni. Az útjaimról folyamatosan posztolok majd a Facebook-oldalamon és az Instagramon, így próbálom majd bemutatni az országot és az embereket, legfőképpen annak fényében, hogy hogyan viszonyulnak ők egy szépségversenyhez, illetve a nők természetes szépségének fontosságához” - tette hozzá a diplomás szépségkirálynő.

Dr. Özer Nóra tavaly ügyvédként doktorált a budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetemen, jogi végzettségét pedig új pozíciójában is tudja majd alkalmazni, hiszen feladatai között szerepel a nemzeti versenyek képviselőjével való tárgyalás és egyeztetés és a velük való szerződéskötés is.

„Szerintem egy ilyen nagyméretű feladatot a jog világában jártas személy könnyebben tud ellátni, így ez is lehetett az egyik ok, amiért rám esett a választás. Nem csak a munkám lesz a franchise-szerződések elősegítése, hanem a szívügyem is. Nemcsak mint a Miss Nation nagykövete szeretném azt, hogy minden országba eljusson a Miss Nation világverseny híre, hiszen akkor nem tudnék 110%-osan teljesíteni, hanem mint Dr. Özer Nóra is teljes szívemből szeretném és ez az, ami valójában a fontos! Célom, hogy a jövő generációjának a Miss Nation mutasson példát és azt kövessék a fiatalok”- fogalmazott.

Magyarországon startol az UNICEF új programja

18 órája

A Youth Challenge egyfajta „szociális start-up”, amely hátrányos helyzetű fiatalok csoportjait vonja be abba, hogy dolgozzanak ki innovatív megoldásokat az őket leginkább foglalkoztató problémákra.