2017. január 13.

Központ lett a Republic Group

Az ügynökség megkezdte együttműködését a BCMA szervezettel.

Fabricius Gábor, a Republic Group innovációs igazgatója és Furák András, a Republic Group portfólió igazgatója Andrew Canter-rel, a BCMA global CEO-jával és Greg Turzynskival tárgyalt a közép-európai teendőkről, a piaci edukációról és a jövőbeni együttműködésről Londonban. Ennek eredményeképpen a Republic Group látja el a regionális központ szerepét ezután, mely a tagok toborzását és a szakmai információk elérhetőségét, kutatásokat és konferenciák szervezését jelenti 2017-től.

Az első ilyen rendezvény a Kreatív szaklappal közösen, Multi Screen Advertising címmel kerül megrendezésre március 9-én.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy fontos és egyre inkább előtérbe kerül az Y és Z generáció reklámfogyasztása, hiszen ebben a korcsoportban a legmagasabb a reklámkerülés, ez a generáció csak hasznos tartalmat hajlandó fogyasztani, ezért a branded content kiemelt jelentősségű stratégiai szempont már ma is a globális vállalatok marketing stratégiájában. A BCMA a Republic Groupot bízta meg a szervezet tudásának lokális megosztásával és a közép-európai piac edukációjának irányításával.

Andrew Canter elmondta, hogy “a jövő a márkák által generált tartalmakról szól, online, vagy mobilos platformokon, ezért kulcs, hogy a hirdetők tisztában legyenek a branded content, branded entertainment valódi hasznával”.

Fabricius Gábor hozzátette, hogy “ebben a tendenciában a magyar piac relatíve elmaradott, ezért fontosnak tratja, hogy az amerikai, nyugat-európai és vezető ázsia trendek jelen legyenek a csoport szolgáltatásai között.”

Mentes gasztrofesztivált rendeznek Budapesten

1 napja

Minden ételallergiás szabadon és bátran kóstolhatja meg a számára legizgalmasabb gasztronómiai újításokat és kedvenc ételeit egy különleges kétnapos fesztiválon 2019. február 23-án és 24-én Budapesten.