2016. október 19.

Különleges munkanapot szervezett a Libri-Bookline

2015-ben szervezték meg a Store day pilot verzióját, akkor 50 központi és raktári kolléga vett részt az akcióban.

A különböző szervezeti egységek vezetői jelentkezhettek a csapatukkal annak érdekében, hogy behatóbban megismerhessék a boltok működését és kipróbálhassák milyen könyvesbolti munkatársként dolgozni. 2016-ban már a teljes központ és a raktári dolgozók egy része, összesen 130 ember vett részt az idei Libri Store day-en. A Store day-el egyidőben a Libri-Bookline másik nagy HR újítást dolgozott ki; minden új munkavállalónak a belépésétől számított 1-2 héten belül, az újbelépő tréning alatt részt kell vennie egy bolti napon.

Szeleczky Noémi HR igazgató szerint azért fontos ez a kezdeményezés, mert bár minden új munkavállalónak igyekeznek pontosan és részletesen bemutatni a cég működését, de testközelből egész más megtapasztalni, milyen a könyvek között lenni, azokat ajánlani a vásárlóknak, rendszerezni és kiadni a megrendeléseket, átlátni a könyvesbolt működését.

"Azt tapasztaljuk, hogy nemcsak sokkal lelkesebben jönnek vissza dolgozni a kollégáink a boltokból, de olyan remek ötleteik vannak, amiket később hasznosítani tudunk a bolthálózatban. Számos olyan projekt valósult meg, melyek a boltlátogató kollégák fejéből pattantak ki, mivel a más területről érkezők teljesen más szemmel nézték a bolti működést, illetve saját területükön is vezettek be olyan apró változtatásokat, amellyel könnyebbé tudták tenni a bolti munkafolyamatokat. Így született meg a hamarosan bevezetésre kerülő HR roadshow ötlete, aminek során a HR osztály különböző pozícióban lévő munkatársai végiglátogatják a boltokat, válaszolnak az aktuális kérdésekre és együtt gondolkodnak a megoldandó feladatokról. A Store day nyomán szerzett tapasztalatok segítették a Libri-Bookline IT csapatát is, hogy további funkcionális fejlesztéseket vezessenek be a Bolti Információs Rendszerben (BIR). Ennek eredményeképpen a boltban dolgozó kollégák információs gépeik vagy tabletjeik segítségével valós idejű készlet- és áruinformációkat adhatnak a vásárlóknak, például azt, hogy egy adott könyvet melyik boltunkban tudják megvásárolni."

A cég a tervek szerint minden évben tart egy Store day-t a kollégák számára, minden évben kicsit módosítva és újdonságokkal tarkítva.

Csalókra figyelmeztet a UPC

2018. augusztus 17.

Az elmúlt időszakban megszaporodtak a szolgáltatás átírásával kapcsolatos jogosulatlan visszaélések, amelyek során csalók élnek vissza a UPC nevével és ügyfeleinek jóhiszeműségével.