2014. február 07.

Létezik még középosztály?

A magyar társadalom osztályszerkezet feltérképezésére indít nagyszabású kutatást a GfK és az MTA.

"Osztálylétszám 2014” címmel nagyszabású kutatást indít a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja. A felmérés célja a hazánkban mára kialakult osztályszerkezet feltérképezése, az egyes társadalmi osztályokhoz tartozók főbb jellemzőinek megismerése. Az ötletet a BBC "The Great British Class" felmérése adta, amelynek adatait 2013. tavasszal hozták nyilvánosságra.

A vizsgálat médiatámogatója az Origó és a Heti Válasz. Az “Osztálylétszám 2014” a médiapartnerek révén széles körben elérhető online kérdőív kitöltésével indul az origo.hu és a hetivalasz.hu felületein, majd ezt követi a teljes magyar lakosságot reprezentáló 1000 fős minta személyes megkérdezése.

A mindennapi élet valamennyi fontos területét érintő kérdések – egyebek mellett – a fogyasztási szokásokra, munka és szabadidős tevékenységekre, ezekkel összefüggésben a jövedelemre és annak felhasználására, személyes kapcsolatrendszer alakulására vonatkoznak. A tervek szerint 2014 első félévében készül el a kutatás összefoglaló tanulmánya. Ez választ ad majd arra, milyen osztályok alkotják a magyar társadalmat, az egyes osztályok mekkora számossággal bírnak, illetve miféle tulajdonságok jellemzik az oda tartozókat, miben különböznek ők egymástól és hogyan élik meg a mindennapokat.

- Régi álmom volt egy olyan alapkutatás elkészítése, amely segít megérteni a mára kialakult társadalmi szerkezetet, segít "elhelyezni" magunkat a társadalom szövetében. A BBC kutatása ébresztett rá arra, milyen módon is foghatunk hozzá a megvalósításhoz. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának kiváló munkatársai Róbert Péter vezetésével fejlesztették a kutatás alapjául szolgáló kérdőívet, médiapartnereink pedig ahhoz nyújtanak segítséget, hogy kérdéseink eljussanak a nagyközönséghez – mondta Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója.

Címkék: gfk kutatás mta