2016. július 05.

Ma kezdődik az Állítólag... utolsó évada

A mítoszirtók, Jamie Hyneman és Adam Savage immár 10 évadon keresztül használták fel a tudományt arra, hogy elkülönítsék a tényeket a fikciótól.

Az ismert sorozat minden egyes epizódja egy mítoszt, hihetetlen történetet vagy városi legendát vizsgál és tudományos szempontból közelítve állapítja meg azok érvényességét. Tizennégy év után, több mint 275 epizóddal és közel 3000 kísérlettel a háta mögött az úttörő műsor a végéhez közeledik. Jamie és Adam közel 1000 alkalommal robbantott. Most minden idők legkedveltebb robbantási technológiáját próbálják majd ki egy olyan mélyreható epizódban, amelynek során kiderül, hogy a gumimacik életképes rakéta-üzemanyagnak számítanak-e.

A sorozat készítésekor kezdetektől fogva kiemelt fontosságú volt a rajongók visszajelzése. Az ötletekről, a fordulatokról és a módszertanról szóló párbeszéd végig meghatározta minden egyes évad irányát. A rajongói interakció ilyen szintje az utolsó évadban egy Reddit különkiadásban testesül meg, ahol Jamie és Adam a rajongók kezébe adták a műsor szerkesztését, és az internet átveszi az uralmat az epizód felett.

A befejező részek július 5-én, kedden 22:00-kor indulnak a Discovery Channelen.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2 napja

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.