2017. október 06.

Magyar márkát díjaztak a Clio Awards-on

A hazai Arany Penge, valamint a régió meghatározó versenye, a Golden Hammer után most a világ egyik legnagyobb reklámpiaci fesztiválján a Clio Awards-on hozta el a csomagolás-design kategória ezüst díját a Souldrops.

Az 1959-ben alapított CLIO Awards ma már a világ egyik legnagyobb e legmeghatározóbb reklámversenye. A CLIO-t kitüntetett figyelem övezi: jelentőségét egyszerre adják a világ minden tájáról nevező márkák és ügynökségek, valamint a meghatározó reklámpiaci cégek - Saatchi & Saatchi, McCannWorldgroup, Microsoft, Getty Images, Unilever - csúcsvezetőiből álló szakmai zsűri.

Idén a díjátadót szeptember 27-én, a New York-i Lincoln Centerben tartották, ahol ezüst Clio-díjjal, a csomagolás kategória ezüstjével tüntették ki a magyar startup termékét a Souldrops-ot. A díjátadón a márkát Barna Tamás, a Republic Group ügyvezető igazgatója és Magó Zsolt, a projekt art directora képviselte, akik azért is különösen büszkék a kitüntetésre, mert magyar márkát, a díj eddigi történetében, még soha nem jutalmaztak a CLIO Awards-on.

Barna Tamás és Magó Zsolt

Barna Tamás így foglalta össze a Souldrops sikerét: „A tulajdonosok szabad kezet adtak nekünk, így a márka kiszakadt a szektor unalmas kommunikációs és vizuális közhelyeiből. Nagyon örülünk, hogy meg tudtuk fogalmazni, hogy az ügyfél mit gondol a világról, sőt, azt is, hogy a termék milyen innovatív üzeneteket közvetít. Mindezt egy olyan kortárs köntösbe öltöztettük, amelyre a szakma és a közönség is vevő."

Barna Tamás és Magó Zsolt véleménye szerint, az ezüst Clio elismerés egyszerre a Republic Group és az ügyfél dicsősége. A Souldrops mögött álló magyar startup vállalkozást Gyimóthy Gábor, Bóna Richárd és Lukács Ádám alkotják.

A Souldrops 100%-ban magyar startup vállalkozás. A fiatal tulajdonosok és vegyészek hosszú kutatás és fejlesztés eredményeként idén tavasszal kezdték el gyártani az új termékcsaládot, amely hazai gyártóként jelenleg egyedül képviseli a magyarországi mosó- és tisztítószerpiacot. A márka következő komoly stratégiai lépése a nemzetközi piacon való megjelenés, melyet a rangosabbnál rangosabb díjak nagy mértékben elősegítenek.