2017. február 27.

Már lehet jelentkezni a MOL-csoport programjára

A vállalat 175 pozíciót kínál a fiatalok számára, akik a helyi leányvállalatokhoz és a vállalatcsoport budapesti központjába is beadhatják a jelentkezésüket.

A Growww, a MOL-csoport nemzetközi díjnyertes gyakornoki programja 2017-ben is várja a tehetségek jelentkezését. A program frissdiplomások és legfeljebb egy éves tapasztalattal rendelkező fiatal szakemberek számára kínál egyedülálló lehetőséget karrierjük építésére. A MOL-csoport a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó stratégiájával a jövőbe tekint, és arra törekszik, hogy a legjobb és a legvonzóbb szolgáltatásokat nyújtsa az úton lévőknek. Ezért a vállalatnál most nagy szükség van az új és nyitott gondolkodású fiatalokra.

A 2017-es program keretében a MOL-csoport 10 országban, 175 pozíciót hirdet meg mérnöki, IT, közgazdász, természet- és társadalomtudományok területeken. Magyarországon 95 nyitott pozíció elérhető, de pályázni lehet Ausztriába, Szlovákiába, Szlovéniába, Pakisztánba, Horvátországba, Bosznia-Hercegovinába, Olaszországba, Lengyelországba és Csehországba is. A fiatal szakemberek a mai naptól április 7-ig nyújthatják be jelentkezésüket.

„Az a feladatunk, hogy felkészüljünk a jövő kihívásaira. Innováció és eltökéltség nélkül nem léphetünk előre, ennek jegyében dolgozunk mindennap. A Growww programunk célja, hogy megtaláljuk azokat a fiatal szakembereket, akikkel közösen tovább építhetjük a MOL sikertörténetét” – mondta Fekete László, a MOL Magyarország HR-igazgatója.

„A Growww-ban való részvétel egy életre szóló lehetőség, hogy tanuljunk, fejlesszük magunkat és karriert építsünk. A szakmai tudás mellett barátokat, új embereket ismertem meg, ráadásul mindezt egy nemzetközi nagyvállalatnál” – mondta Békési Dániel, a MOL Magyarország kiskereskedelmi szakmai titkára, volt Growww-résztvevő.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.