2017. november 02.

Marketinggurukká válhatnak a családanyák

A Klikkmánia keresőmarketing ügynökség PPC és SEO képzést indított anyák számára.

Az ügynökség vezetői szülőként szembesültek azzal a problémával, hogy ez a célcsoport nincs fókuszban a munkaerőpiacon, és nehéz visszakerülni a munkahelyekre. Ezért született meg a Klikkmánia Akadémia ötlete egyfajta társadalmi felelősségvállalásként, hogy segíthesse a munkahelyi kihívásokra vágyó anyákat abban, hogy gyakorlatorientált képzést kaphassanak térítésmentesen.

A heti két napos, 3-4 órás képzés két hónapig tart, az első hónapban elméleti, míg a másodikban gyakorlati ismeretekre tehetnek szert az anyukák. A PPC és a SEO a marketing legfelkapottabb területének számít, így a legtehetségesebbek lehetőséget kapnak arra, hogy tudásukat hosszútávon kamatoztathassák az ügynökségnél családbarát környezetben. A 4, 6, vagy 8 órás pozíciók, akár 3-4 home office nappal kiegészülve többek között olyan ügyfelek kampányainak menedzselésére adnak lehetőséget, mint a Nestlé, a Profession vagy az Erste Bank.

„A Klikkmánia Maternity programja még csak pár hete indult, de már most érezzük pozitív hatásait, és a résztvevők fejlődését. A PPC és a SEO marketing területe rengeteg kihívást rejt magában, és bár a legtöbben teljesen nulláról kezdték a képzést, minden alkalommal egyre közelebb kerülnek a szakmai fortélyok elsajátításához. Reméljük, a jövőben egyre több díjmentes képzést tudunk indítani, és még több anyának, családnak tudunk segíteni a munka világába történő visszatérésben" - mondta el Asztalos Levente, a Klikkmánia ügyvezetője.

 

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.