2010. május 12.

Média Hungary: máshol

Nincs szerződése a Média Hungary szervezőivel idénre a Club Tihanynak – más viszont már bérbe vette erre az időszakra a komplexumot.

Nincs szerződése a Média Hungary szervezőivel idénre a Club Tihanynak – más viszont már bérbe vette erre az időszakra a komplexumot. Pedig ez (lett volna) a tizenötödik. A szervező közlése szerint volt megállapodás, de felmondta a túloldal. Egyéként csak kőhajításnyival költöznek odébb.

 

„Érthetetlen, hogy a Média Hungária Bt. és annak vezetője Csermely Ákos anélkül hirdette meg az idei találkozót, hogy cégünkkel szerződést kötött volna a rendezvényre” – fogalmaz a Club Tihany által az MTI fizetős céghír-szolgáltatásában kedd reggel megjelentetett közlemény. Hozzáteszik: időközben a Club Tihany és egy – meg nem nevezett - másik társaság között kizárólagos megállapodás jött létre „az ilyen típusú események megrendezésére”, ezért nem áll módjukban a központot a Média Hungary programsorozat rendelkezésére bocsátani.

Kedden délben a rendezvény honlapján még nyoma sem volt az esetleges változásnak. „A 15 éve megrendezésre kerülő 1100-1200 fős konferencia a média, marketing és a kommunikációs szakmák mértékadó eseményévé vált" - olvasható az esemény weboldalán.

A szakmai körökben évről évre nagy érdeklődéssel várt rendezvényen részt vesznek a magyar gazdasági élet képviselői, a hazai és multinacionális nagyvállalatok döntéshozói, a bankszektor vezető szakemberei, a marketing, pr- és kommunikációs cégek vezetői, médiaszakemberek az írott és az elektronikus sajtó területeiről, a jogi irodák, a közvélemény-kutató intézetek, közintézmények és minisztériumok vezetői, kommunikációs munkatársai” – köszön be az oldal.

Kevéssel később Csermely Ákos, a tanácskozás szervezője bejelentette: lesz Média Hungary, de nem Tihanyban, hanem pár kilométerrel odébb, Balatonfüreden, mégpedig a Balaton Szabadidő- és Konferenciaközpontban. Az őt képviselő ügyvéd szerint egyébként egyoldalú szerződésbontás az, amit a Club Tihany tett. Már csak azért is, mert Csermely birtokában van az az e-mail, amelyben az üdülőközpont eláll a velük kötött szerződéstől. A jövő heti konferencia után döntenek arról, hogy indítanak-e kártérítési pert a történtek miatt.

Csalókra figyelmeztet a UPC

2 napja

Az elmúlt időszakban megszaporodtak a szolgáltatás átírásával kapcsolatos jogosulatlan visszaélések, amelyek során csalók élnek vissza a UPC nevével és ügyfeleinek jóhiszeműségével.