2017. szeptember 08.

Még nem napi rutin a mobiltárcás fizetés

A mobiltárcás fizetést a felhasználók nem a mindennapi fizetés alternatívájaként képzelik el, hanem valamilyen rendhagyó helyzetben, például, ha otthon felejtik bankkártyájukat vagy ott ahol a készpénz használata körülményes.

Az egyetemisták 7 százaléka rendszeresen, 13 százaléka pedig alkalmanként fizet mobiltárcával, az új technológiát a hallgatók 72 százaléka pozitívan értékelte, négyből egy diák pedig biztosan fizetne így, ha rendelkezne a szükséges feltételekkel - derül ki a Mastercard legfrissebb, 1507 egyetemista bevonásával készített online felméréséből.

Az egyetemisták különösen fontosak az innovatív mobiltechnológiai megoldások, így például a mobiltárca is, amelyhez az kell, hogy a felhasználó rendelkezzen megfelelő bankkártyával és telefonnal, bankjánál pedig legyen elérhető az úgynevezett mobiltárca alkalmazás.

Arra is rámutattak, hogy a megkérdezettek 74 százaléka az egyetem mellett főállásban vagy alkalmanként dolgozik, fizetésük és más, például otthonról vagy ösztöndíjból származó bevételük pedig nagyrészt bankszámlájukra kerül, így elektronikusan elérhető.

A többnyire a 20-as éveik elején járó fiatal válaszadók ötöde okostelefonján keresztül intézi a számla- és mobilfizetést, 33 százalékának pedig már van ilyen jellegű tapasztalata. Ők többnyire ételt rendelnek telefonon vagy mozijegyért, esetleg parkolásért fizetnek így.

Kiemelték: a mobiltárcás fizetést a diákok egyelőre nem a mindennapi fizetés alternatívájaként képzelik el, hanem valamilyen rendhagyó helyzetben, például, ha otthon felejtik bankkártyájukat vagy olyan helyeken, ahol a készpénz használata körülményes lehet, 50 százalékuk a fesztiválokat, 45 százalékuk pedig a szórakozóhelyeket említette. A bankkártyás fizetéshez képest a mobilfizetés előnyét leginkább abban látják, hogy a telefon, ellentétben a készpénzzel és a bankkártyával, mindig kéznél van, valamint kényelmes és praktikus fizetési módot kínál, amihez még a bankkártyát sem kell előkeresni.

(mti)

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

1 napja

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.